Elon Musk mégsem veszi meg a Twittert

0

Elon Musk, a Tesla és a Space X vezetője mégsem vásárolja meg a Twittert. Azt állítva, hogy a közösségi média óriás félrevezető állításokat tett a közösségi hálózaton lévő spamek és botok számáról.

Továbbá nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit a Twitter, hogy tájékoztatást adjon arról, hogyan lehet felmérni a botok elterjedtségét. Azonban a már meglévő egyezség értelmében, ha felbontja a megállapodást egymilliárd dollárt kell fizetnie a Twitternek.

Elon Musk megpróbálja felbontani a Twitter 44 milliárd dollárért történő megvásárlásáról és magánkézbe vételéről szóló megállapodást, azt állítva, hogy a vállalat hamisan adta meg a felhasználói adatokat.

Musk hetek óta nyilvánosan megkérdőjelezte a Twitter számait, amit sok elemző úgy értékelt, mint egy kísérletet a technológiai óriás részvényárfolyamának leszorítására. A Twitter részvényei a bejelentés után több mint 6 százalékkal zuhantak.

A Twitter cáfolta Musk állításait a spamekkel és botokkal kapcsolatban, mondván, hogy azok az összes felhasználónak kevesebb mint öt százalékát teszik ki – olvasható a Bloomberg cikkében. 

A Twitter nemrégiben még hozzáférést is adott Musk csapatának egy komolyabb adathalmazhoz, hogy alátámasszák állításaikat, miszerint a hamis profilok a napi aktív felhasználóinak kevesebb mint 5 százalékát teszik ki. A Musk képviselői által írt levél nyilvánosságra kerülése után perceken belül a Twitter fenyegetőzött, hogy bírósági úton fog visszavágni.

A közösségi média cég igazgatótanácsa elkötelezett amellett, hogy a tranzakciót a már leegyeztetett áron és feltételek mellett zárja le. Ezenkívül jogi lépéseket is terveznek tenni annak érdekében, hogy az egyesülési megállapodást érvényre juttassák – közölte Bret Taylor, az igazgatótanács elnöke egy bejegyzésben. „Bízunk benne, hogy a delaware-i bíróságon győzni fogunk” – tette hozzá.

A jogi huzavona egy olyan bíróság elé kerül, amely hagyományosan nem nézi jó szemmel az egyesülési megállapodások elvetésére irányuló törekvéseket, így valószínűleg Musk kénytelen lesz megvásárolni a Twittert, akár módosított feltételek mellett is – mondták a jogászok.

Ha végül a Tesla és a SpaceX vezetője, mégis úgy dönt, kihátrál az akvizícióból, nem fog túl jól járni. A megállapodás felbontása ugyanis azt jelentené, hogy egymilliárd dollárt kellene fizetnie a Twitternek, ahogyan azt az eredeti megállapodásukban lefektették.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!