Új elektromos haszongépjárművet mutat be a Ford májusban

0

A Ford a napokban jelentette be második, teljesen elektromos haszongépjárművének közelgő premierjét a vásárlók számára.

A személyautók mellett a másik fontos terület, ahol az elektromos meghajtás nagyot szól, az az áruszállítás területén keresendő. Egyre több olyan gyártó lépett már be erre a területre, amely korábban is jelen volt a kereskedelmi járművek piacán. Elég csak az Opelre, vagy éppen a Renault-ra gondolnunk.

A Ford sem kis játékos itt, elég csak a Transit-ra gondolnunk, ami a világ egyik legismertebb furgonja és mivel a Ford nem a biztonsági játékra megy, a legnagyobb nevei mellé (Mustang, F-150) felvette Tarnsitot is, mint elektromosként tovább létező modellt. Ez lett a Ford E-Transit, melynek gyártása még csak pár hete kezdődött el Törökországban (Kocaeli), de az első 5000 darabnak már most megvan a gazdája. Az itt készülő modellek főként az európai és ázsiai igényeket szolgálják ki. 67 kWh hasznos akkumulátor-kapacitásával az E-Transit várható hatótávolsága 350 km (WLTP), ami megfelelő hatótávolságot jelent a napi szintű feladatokhoz, amit kedvezőtlen üzemi körülmények között is hozni tud az autó.

A siker tehát garantált, amit a Ford is lát. Ezért nem húzta sokáig a dolgokat a Ford, hogy érkezhessen a felhozatal újabb darabja. A típus egyelőre rejtőzködik, de május 9-én mindent megtudhatunk. Addig is a Ford egy kis kedvcsináló videóval dobja fel az esetleg lanyhuló érdeklődést.

„Az új bejelentés a következő fontos mérföldkő lesz a zéró károsanyag-kibocsátás felé vezető úton a Ford összes európai értékesítése, valamint a létesítmények, logisztika és beszállítók európai ökológiai lábnyomának tekintetében. Valamint a 2035-re célként kitűzött szén-dioxid-semlegesség felé vezető úton egyaránt.”

A Ford korábban már ismertette terveit az elektromos kínálatáról. A Model e: családból már megismerhettük a Mustang Mach-e személyautót, de lesz tisztán elektromos Puma és még két új, eddig nem ismert típus.

Az áruszállító vonalat a Pro nevű termékcsalád fogja képviselni és ezek tagjait is 2024-ig teljes mértékben megismerhetjük majd. Eddig tehát az E-Transit ismert az 5 modellből és hamarosan egy újabb családtag is bemutatkozik. A kedvcsináló videóban látható első fényszórók alapján a Turneo Custom-öt ismerhetjük majd meg jobban.