Különválasztaná e-autóit a hagyományosaktól a Renault

0

A Renault különválasztaná elektromos autóit a hagyományosaktól és ezzel a lépéssel jobban előtérbe hozná e-autóit a francia márka.

A Renault elektromos autókkal kapcsolatos tevékenységének a többi belsőégésű motorfajtáktól való elkülönítésére irányuló tervének az a célja, hogy nagyobb láthatóságot biztosítson számukra.

Luca de Meo a Journal de l’Automobile által szervezett rendezvényen beszélt arról, hogy „az elektromosság egy másik technológia. Egy teljesen másik üzleti modell ami megérdemelhetne egy különálló szervezeti területet. Mindez pedig lehetővé tenné számunkra, hogy megmutassuk a világnak, hogy mennyire jók vagyunk az elektromos autók terén.”

Továbbá az elkülönítésre irányuló tervhez külön tőzsdei bevezetés is társulhat, mondta a Renault vezérigazgatója. „Lehetne egy külön részvénycsomagunk, ezt vizsgáljuk.”

A Renault februárban bejelentette, hogy két egységet kíván létrehozni. Egy franciaországi székhellyel rendelkező elektromos és egy külföldi székhellyel rendelkező belsőégésű és hibrid motorokkal foglalkozó egységet. „Az elképzelés az, hogy végül megállapodásra jussunk és erősebb szinergiákat találjunk. Akár a Nissannal, akár mással.” – mondta Luca de Meo.

A két tevékenység szétválasztásának terve júliusban belső felülvizsgálat tárgyát képezi és később egy „tőkepiaci nap” keretein belül mutatnák be a befektetőknek. Ez a lépés segítheti javítani a süllyedő részvényárfolyamot.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!