440 kilométer hatótávval érkezett meg a Smart #1

0

Tegnap délután mutatták be Berlinben a Smart legnagyobb kisautóját, ami nemes egyszerűséggel csak a Smart #1 nevet kapta és egyetlen töltéssel akár 440 kilométert is meg tud tenni.

A Smart tavaly ősszel mutatta be legújabb elektromos autójának a koncepcióváltozatát a Müncheni Autószalonon ami a Concept #1 nevet kapta. Majd nem sok változtatás után sorozatgyártásba küldték a Smart első városi crossoverét. A szériaváltozat világpremierjét tegnap délután tartották Berlinben, ahol bemutatták a végleges Smart #1 modellt.

A Müncheni Autószalonon világossá tették, hogy az új elektromos Smart a Mercedes-Benz és a Geely első közösen fejlesztett szerelemgyermeke ahogy a neve is jelzi. A Smart #1 a legnagyobb modell a márka negyedévszázados történetében, ugyanis az újdonság méretei 4270x1822x1636 mm, tengelytávja pedig 2750 mm.

A Smart #1 szabad szemmel is felülmúlja a jelenlegi négyajtós Smart ForFour modellt, ami nem éri el a 3,5 méteres hosszúságot sem. A mérnökök sokat merítettek a koncepcióautóból, de nem hoztak át minden apróságot. A Smart #1 teljesen más első lökhárítót kapott oldalsó légcsatornákkal, normál méretű tükörházakkal és 19 colos kerekekkel illetve hagyományos hátsó ajtóval és rejtett kilincsekkel.

Viszont a mátrixfényszórók amik végén egy Y alakú elemmel ellátott sáv köt össze az szinte teljesen megegyezik a tanulmányautóéval. A hasonló stílusú hátsó lámpa és a hatalmas panorámatető is megmaradt.

A fő csomagtartó térfogata 323 és 411 liter között változik. Egy további – mindössze 15 literes – rekesz található elöl: ebben egy töltőkábelt is szállíthatunk akár.

A belső tér nagyban hasonlít a koncepcióautóéhoz. Osztott konzolos első ülésekkel, 12,8 colos multimédiás érintőképernyővel, háromküllős multifunkciós kormánykerékkel és egy 9,2 colos műszerfal található a kormány mögött. A hátsó sorban különálló ülések kaptak helyet, középen egy lehajtható kartámasszal és pohártartókkal. Az ülés hosszirányban 13 cm-rel csúsztatható.

A Smart #1 felhasználói felülete egy úgynevezett avatárral rendelkezik a jármű különböző rendszereivel való interakcióhoz, beleértve a hangutasításokat is. A szoftver frissítése „over the air” történik, a digitális kulcsot egymásnak továbbítani képes járművezetők személyes beállításait egy felhőszolgáltatás tárolja.

A Smart #1 hátsókerék meghajtást kapott, 272 lóerős és 343 Nm-es villanymotorral. Az elektromos Smart aljában egy 66 kWh-s akkumulátort helyeztek el a Smart mérnökei, mellyel akár 420-440 kilométert is megtehetünk egyetlen töltéssel. Apropó, a #1 akár 150 kW-os villámtöltést is támogat, azonban a modell végsebessége 180 km/h-ra lett korlátozva.

Számtalan vezetéstámogató rendszer megtalálható a Smart #1-ben, ilyen például az opcionális Smart Pilot vezetési segédcsomag, adaptív sebességtartóval, pakolóasszisztenssel és sávtartó asszisztenssel. 7 légzsák véd bennünket, miközben 13 hangszóróból szólhat a zene és 64 árnyalatú hangulatvilágítással élvezhetjük a hangtalan száguldást.

A Smart #1 Kínában és Európában is kapható lesz, sajnos az árról egyelőre még nincs információnk.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!