Növelte elektromos autókból álló flottáját a GreenGo

0

Növelte a kizárólag elektromos autókból álló flottáját a GreenGo, áprilistól már több mint négyszáz jármű várja a felhasználókat – közölte a közösségi autómegosztó szolgáltató hétfőn az MTI-vel.

A GreenGonál az eddigi 320 helyett áprilistól már több mint 400 autó bérelhető. A flottát továbbra is kizárólag elektromos autók, Volkswagen e-Up, Skoda Citigo e iV személygépjárművek, valamint áruszállításra is alkalmas Renault Kangoo Z.E. modellek alkotják.

A közleményben kiemelték, hogy legtöbben Budapesten belül, rövidebb távokra használják a szolgáltatást, a 24 órás napidíj bevezetése óta viszont már folyamatosan nő a hosszabb távú bérlések száma is. Eddig a leghosszabb megtett út egy bérlés alatt 987 kilométer volt.

Az MTI érdeklődésére a társaság közölte, hogy az ügyfeleik száma 2020-ról 2021-re 30 százalékkal nőtt, és megközelítően ugyanennyivel emelkedett a megtett kilométer is.

A közlemény szerint a legtöbb bérléssel rendelkező ügyfél eddig több mint 2000 alkalommal használta az autómegosztót. A csúcsidőszak hétköznaponként a délután 5 és 8 óra közötti sáv, de reggel 7 és 10 óra között szintén megugrik a felhasználók száma.

Ádám Boglárka, a GreenGo vezérigazgatója a közleményben rámutatott arra, hogy egyre többen ismerik fel a közösségi autómegosztásban rejlő előnyöket, főként a költséghatékonyságot és a fenntarthatóságot. Számításuk szerint  nagyjából évi 7500 kilométeres használat alatt sokak számára anyagilag is jobban megéri a carsharinget választani. A felmérésekből kiderül, hogy egy közösségi autó akár 5-10 saját gépkocsit is ki tud váltani a forgalomban.

A GreenGo 2016 novemberében indult budapesti autómegosztó szolgáltatás. A nyilvános cégadatok szerint a GreenGo Car Europe Kft. 2020-ban 553,4 millió forint értékesítési nettó árbevételt ért el, ami 29,65 százalékkal több az előző évinél.