Botrányos az elektromos Renault ZOE töréstesztje

0

Az élet sokszor tartogat kellemetlen meglepetéseket és nagy bukásokat, erre sajnos mindig készen kell lennünk. Azonban amikor egy személyautó a 2013-ban megszerzett öt euro NCAP csillagát nullára redukálja a facelift után, az több, mint kellemetlen. A Renault ZOE esetében történt ez az igen kellemetlen eset, amin nagyjából mindenki meglepődik, aki olvassa a hírt.

Az ítészek ezúttal a ZOE 2020-as modellévben felfrissített változatát vizsgálták meg, némi késéssel. Maga a facelift még 2019 nyarán került ismertetésre, leghangsúlyosabb eleme az autó elejének megújulása volt. Technikai szinten a korábbi 41 kWh-s akkumulátor 52 kWh-ra növekedett, mellyel WLTP szabvány szerint egyetlen töltéssel akár 390 kilométert is megtehetünk. Továbbá a várakozásoknak megfelelően a Zoe-t egyenáramú CCS csatlakozóval is bővítették mellyel akár 50 kW-os teljesítménnyel is tölthetjük az új ZOE-t. Ezen kívül meghagyták a 22 kW-os váltóáramú gyorstöltést is.

Az Euro NCAP törésteszt elvégzése tehát igencsak időszerű volt, ám az eredmény a nulla csillaggal több, mint kiábrándító.

„A 2020-ban frissített ZOE jelentős mértékű fejlesztést kapott akkumulátor-fronton, azonban ezek a fejlesztések nem terjedtek ki a biztonsági funkciókra. Ellenkezőleg. Az ülésre szerelt oldallégzsákot, amely korábban a fejet és a mellkast védte, egy kevésbé hatékony, csak mellkasi légzsákra cserélték, ami az utasok védelmének romlását jelenti. Az új ZOE összességében gyenge védelmet nyújt az ütközések során, gyenge védelmet nyújt a veszélyeztetett úthasználók számára, és hiányzik az ütközéselkerülő funkció is, melyek így teljesen elzárják a típust a megszerezhető csillagoktól.”

A 2021-es modellévű Zoe így teljesített a különböző kategóriákban:

  • Felnőtt utasok védelme: 43 százalék
  • Gyermek utasok védelme: 52 százalék
  • Gyalogosvédelem: 41 százalék
  • Biztonsági rendszerek: 14 százalék

Ha már szóba került a 2013-as verzió kiváló eredménye, nézzük meg, honnan sikerült idáig eljutni.

  • Felnőtt utasok védelme: 89 százalék
  • Gyermek utasok védelme: 80 százalék
  • Gyalogosvédelem: 66 százalék
  • Biztonsági rendszerek: 85 százalék

Hogy ehhez mit szólnak a Renault marketingesei, azt egyelőre nem tudjuk, de ezt a nulla csillagos eredményt semmiképp nem hagyhatják annyiban, hiszen ez súlyosan érintheti a ZOE megítélést a leendő vásárlók körében. Arról nem beszélve, hogy az általános vélekedést is alá tudja ásni egy márkával kapcsolatban egy ilyen gyászos eredmény.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!