Biztos: 2024-ben érkezik az elektromos Porsche 718

0

A Porsche idén nyáron akart arról dönteni, hogy a 718-as sorozat következő generációja (Cayman és Boxster) teljesen elektromos lesz-e vagy sem.

Nos, ha hihetünk a pletykáknak akkor sikerült dűlőre jutni és 2024-ben érkezik meg az első tisztán elektromos 718-as sorozat. Azonban a hivatalos megerősítés várat még magára.

Már 2019 augusztusában felröppent a pletyka, hogy tisztán elektromos meghajtással újulhat meg a következő generációs 718 Cayman. De, biztosat ekkor sem lehetett hallani. Most azonban a Car and Driver portál a vállalaton belüli forrásokra hivatkozva váltig állítja, hogy a döntés megszületett és 2024-ben bemutathatják az elektromos 718-as sorozatot.

Dr. Frank Walliser, a Porsche Motorsport és a GT autókért felelős alelnöke elárulta, hogy a Porsche legújabb elektromos sportkocsija legalább 400 kilométert tud megtenni egyetlen töltéssel. A Porsche másik célja, hogy az elektromos 718 ne haladja meg az 1650-1680 kilogrammot, ugyanis efölött már nem lenne gazdaságos egy elektromos sportautó üzemeltetése. Jelenleg a belsőégésű 718 súlya 1335 kilogramm.

A 718 tervezéséhez nagyban hozzájárul az IAA-n bemutatott Porsche Mission R koncepcióautó, ami nem egy szériamodellre épül, hanem a semmiből fejlesztették ki ízig-vérig elektromos versenyautónak.

A nagy kérdés az, hogy a Porsche milyen akkumulátorokat fog majd használni az elektromos 718 esetében. Ugyanis a Porsche többször kiemelte, hogy csakis nagy teljesítményű akkumulátorokat lehet használni a versenyautókba és a korlátozott példányszámú utcai sportautókba. Lehet, hogy a Northvolt lesz a beszállító, de az is könnyen megeshet, hogy a Porsche Customcells vegyesvállalat egyedi cellái lesz a befutó.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!