További Teslákban jelenhet meg az új, kobalt mentes cella

0

Lassan de biztosan halad a mostani, lítium-alapú cellák fejlesztése. Ennek egyik nagy zászlóhordozója a Tesla, ők nem elégednek meg az akkumulátorok beszállítóinak tempójával, a saját útjukat járják!

Teszik ezt kiválóan, hiszen a Teslán kívül kevés vállalat mondhatja el magáról, hogy már fel tud mutatni olyan cellát, amiben nincsen benne a sokszor véráldozat árán kibányászott kobalt. Ez a már sokszor emlegetett LFP kémiájú cella.

Az LFP vagyis a lítium-vas-foszfát akkumulátor cellák egyébként a NCA (lítium-nikkel-kobalt-alumínium-oxid) akkumulátorok kobalt nélküli, olcsóbb alternatívái. Az LFP akkumulátoroknak számos előnyük is van, ezek közül egyértelműen az ár a legnagyobb. Mivel nem tartalmaz kobaltot, ami az akkumulátorcellák legdrágább összetevője az ára igen kedvező, olyannyira, hogy egyesek szerint az autó végső ára 25 százalékkal is csökkenhet.

Az első Tesla, amiben ezek az új akkuk debütáltak, a MIC, vagyis Made In China Model 3 volt, még tavaly nyáron! A beszállító azóta is a kínai CATL, akik egy Twitter posztban hozták először nyilvánosságra, hogy megkezdik a szállításokat a típusba.

Ahhoz, hogy ez a fajta akkumulátor még jobban elterjedhessen, további nikkel-forrásokra lesz szükség, amit mostantól a Tesla masszív indonéziai tevékenysége biztosíthat. Ennek érdekessége, hogy az indonéz kormány nem engedi csak úgy kivinni az ércet az országból, annak jelentős hányadát helyben kell majd feldolgozni, ezzel is növelve a gazdaságuk teljesítőképességét.

Ha pedig a nikkel adott, már csak a gyártás növelését kell felfokozni! Az első autó, ami a Model 3 után ilyen cellákat kaphat, az a Model Y lehet, amiben sajnos még az LG Energy Solution kobaltos cellái vannak, de remélhetőleg nem sokáig! Az alábbi prezentációs dia a Teslától pedig egy kis betekintés nyújt a tervekre:

Musk pedig február végén Twitter posztban erősítette meg, hogy a nikkelre alapozzák az akkucellák további felhasználásnak lehetőségét. Ez pedig természetesen abban nyilvánul meg, hogy a Model 3 után további típusokba is bekerülhet a fejlettebb és olcsóban előállítható LFP cella.:

„A nikkel jelenti a legnagyobb gondot a lítium-ion cellák termelésének méretezésében. Ezért fogjuk a standard hatótávolságú autóinkat átállítani vas katódos cellákra…”

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!