Újabb elektromos Nissan furgon van készülőben

0

Bővül szépen és folyamatosan az elektromos meghajtású furgonok száma, ami érthető, egyre nagyobb igény lesz erre a lokális kiszállításokban. A gyártók is meglátták a növekvő igényeket, amire jelen állás szerint a Stellantis Csoport reagál a leginkább. Mondjuk ennyi márkával a batyuban könnyű, hiszen a példa okán ott a Citroen, a Peugeot, Opel/Vauxhall furgonos megoldása.

A Nissan sem mai játékos már az autóiparban és jogosan mondhatjuk, hogy az elektromos mobilitás révén is tettek le pár komoly kártyát az asztalra. Furgonos/kisbuszos vonalon az eNV200 a márka válasza a felmerülő igényekre. Az eNV200 a hagyományos furgonos, míg az eNV200 Evalia a személyszállító kisbuszos kivitel. Maga az eNV200 már 2013 óta velünk van, így valahol jogos a piac igénye a megújulásra.

Ez pedig a mostani Nissan sajtónyilatkozatot olvasva nem is várat sokáig magára. Ennek értelmében a Nissan hamarosan egy új furgonnal lép a piacra, amiből megvásárolható lesz a tisztán elektromos és a belsőégésű motort is tartalmazó variáns is. Ez valahol érthető döntés a Nissan részéről, hiszen bármennyire is előnyös az elektromos meghajtás, a technológia jelenlegi állása alapján vannak korlátok, amiket most még csak a belsőégésű motorral lehet megugrani.

A készülő újdonságról még csak finoman és nagy vonalakban beszél a Nissan, de néhány részlet azért már tudható. Az újdonság mindkét variánsa Franciaországban készül majd ahol a már most is létező NV250. További infó, hogy a Renault Kangoo következő generációja is erre a padlólemezre alapul majd, mint a Nissan új furgonja. Ez a választás pedig valahol érthető, hiszen az NV200 is olyan megoldást használ, ami képes befogadni az elektromos és a hagyományos hajtásláncot is. A gyártásra kijelölt üzem pedig a franciaországi maubeuge-i üzem, ami előreláthatóan megmarad az egyetlen Nissan haszongépjárműgyárnak Európában.

Sajnos minden más információt majd csak később hoz nyilvánosságra a Nissan, mint amilyen például a név, vagy a piaci bevezetés dátuma. Ezzel párhuzamosan erősen kérdéses az eNV200 sorsa, a Nissan például az év végéig már biztosan bezárja majd az egyik spanyol üzemét, ahol a típus készül.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!