Nem egyedülálló az alább bemutatott, hagyományos vízi járműveket és Tesla-akkumulátorokat ötvöző startupok jelensége. Hazánkban is vannak már elérhető, hasonló technológiai megoldásokat kihasználó cégek, amelyek az elektromos vízi közlekedés mellett kötelezték el magukat. Az e-hajocenter.hu oldalán több akkumulátoros hajót is meg lehet csodálni (vagy akár vásárolni is), és az oldalon a NARKE által épített, szintén Tesla akkuval táplált Electrojet-ről is érdekes infókat találhatnak az érdeklődők. Kibocsátás és hangos zaj nélkül pedig valljuk be, igazán nagy élmény a hajókázás. Most azonban vissza a skandinávokhoz!

Két svéd vállalat ugyanis közösen vállalta, hogy Tesla akkumulátorokkal felszerelve alakítanak át egy utasszállító hajót elektromos meghajtásúvá. Az Eco Sightseeing, a svédországi elektromos hajókkal megtehető túrákat kínáló társaság és az El & Marinteknik, az elektromos tengerészeti technológia neves szakértője a héten jelentették be, hogy partnerekként, egymást segítve egy 1943-as, az angol királyi haditengerészet számára épített hajó elektromos átalakításán dolgoznak. Szerintük a Sylvia névre keresztelt hajó az első teljesen elektromos személyhajó lesz, amely számára „második életű” Tesla akkumulátorok biztosítják majd a működéséhez szükséges energiát.

A vállalatok két Tesla Model S akkumulátorból modulokat mentettek ki, hogy egy új, 190 kWh kapacitású akkumulátorcsomagot hozzanak létre, mely már elegendő egy ekkora hajó ellátásához:

Hirdetés

A hullámfaló, melyet korábban dízelmotor hajtott, így most teljesen elektromossá válik, az akkumulátorból érkező energia pedig egy 85 kW-os villanymotort táplál majd. Úgy vélik az építők, hogy az új, teljesen elektromos hajó – amely szinte biztosan részt vett az 1944-es normandiai partraszálláson – 14 órán át lesz képes egyetlen töltéssel folyamatosan közlekedni a vízen.

Az Eco Sightseeing alapítója, Elias Nilsson elmondta, hogy a projektet Greta Thunberg svéd klímaaktivista inspirálta:

„Senki sem kicsi ahhoz, hogy változást hozzon, és természetesen mi is fel szerettük volna gyorsítani a fenntartható hajózás fejlődését a városokhoz közeli vizeken. Stockholmban hosszú évek óta folytak tárgyalások kereskedelmi hajók átalakításáról, mi folyamatosan újabb érveket hoztunk az iparág fejlesztésének szükségessége mellett, de nem akart haladni az ügy. Úgy gondolom, hogy itt az ideje a cselekvésnek.” – nyilatkozta Elias Nilsson.

A vállalatduo nem osztott meg egyértelmű ütemtervet arra vonatkozóan, hogy mikor tervezik először vízre tenni, és a gyakorlatban is kipróbálni a módosított, háborúk viszontagságait is túlélő hajót, a műszaki adatok és a jövőre vonatkozó tervek azonban igazán ígéretesek. A teherszállító hajók elektromos hajtásra történő átállása pedig majd talán a klímaszkeptikusoktól is elveszi azt az általuk sokat hangoztatott szlogent, hogy: „minek nekem elektromos autóval járnom, amíg olyan hajók szállítják az árut, amik óránként 5000 liter gázolajt égetnek el?”