Megérkezett az első Tesla Model Y Magyarországra

0

2019 március 14. akár piros betűs ünnep is lehetett volna az e-autósok naptárában, hisz ezen a napon mutatta be Elon Musk a Tesla Model Y-t. A bő másfél év alatt pedig felsorolni is nehéz, hogy mennyi mindent megtudtunk a Tesla újdonságáról.

Az egyik és legfontosabb információ talán az, hogy az Európába szánt Model Y-ok már a berlini Gigafactoryban fognak készülni. Most azonban nem kell addig várnunk, hogy Model Y-t láthassunk! Augusztus 19-én gurult ki az első magyarországi Y modell a konténerből, amit a mai naptól megcsodálhatunk a Teslounge Budapest bemutatótermében.

Kissé kalandos volt a konténerből való kigurulás. Annak ellenére, hogy teljesen feltöltött állapotban indult Amerikából az autó, mire kinyitottuk a konténert teljesen lemerülve kacsintott ránk. De, „felélesztettük” és a 0%-os töltöttséggel a saját lábán állt fel a trélerre. Majd a fóti Superchargeren 117 kW-al megkapta az első európai elektronokat.

Biztos vagyok benne, hogy az Y is olyan sikeres lesz, mint a kisöccse, a Model 3. Első blikkre egy jól megépített és átgondolt elektromos autóról beszélhetünk. Az SUV forma egyedi és szép! Sokkal szebb élőben, mint a képeken!

Emlékszem, hogy a Model 3 sem tetszett a beharangozó képeken, mára pedig már nagyjából 30 ezer kilométert tettünk meg együtt hibamentesen!

A Model Y egy jóllakott Model 3, emelt hasmagassággal és nagyobb belső térrel. Jelenlegi modellünk egy 5 személyes Long Range verzió. A hátsó csomagtartója bődületesen nagyra sikeredett, a tárolórekeszek pedig plusz helyet biztosítanak az Y gyomrában.

A hátsó üléssor dönthető a csomagtartóban elhelyezett gombok segítségével, továbbá külön állítható a hátsó üléstámlák dőlésszöge is! Hátul kellően nagy a lábtér és amiatt sem kell aggódni, ha egy magasabb ember akar hátulra beülni.

Hamarosan egy átfogó teszttel érkezünk az első magyarországi Tesla Model Y-ról. Addig is látogassatok el a Teslounge Budapest bemutatótermébe, ahol személyen is megcsodálhatjátok, vagy akár meg is rendelhetitek a Tesla újdonságát.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!