Nyolc éves a Tesla Model S, ami alaposan felforgatta az egész iparágat

0

A Tesla 2012 júniusában, tehát 8 éve kezdte meg a Model S gyártását és kiszállítását az első tulajdonosoknak. A cég ekkor, hogy ezt megünnepelje, június 22-én egy nagyszabású rendezvényt tartott a fremonti gyárában, aminek keretében átadták az első Model S-t. Nagyon nagy dolog volt ez a Tesla számára, mivel ez volt az első jármű, amelyet a cég teljesen egyedül tervezett és épített meg.

Az első jármű tulajdonosa Steve Jurvetson lett, aki a cég egyik testületi tagja, illetve korai befektetője. Itt látható az első modellről egy kép az újdonsült tulajdonossal, valamint a cég társalapítójával, JB Straubellel.

Noha a Modell S nem volt hivatalosan a Tesla első járműve, sok szempontból mégis annak kell számítani. A Roadster, ami megelőzte a Modell S-t, 2008-ban került a boltokba, ez viszont egy benzin meghajtású Lotus padlólemezt használt fel. A jármű célja nem volt más, mint, hogy bebizonyítsa, az elektromos meghajtású járműveknek igenis van létjogosultsága a golfautókon kívül. Így lett a Model S a cég első, teljesen önerőből felépített és piacra dobott autója.

Úgy alakították ki, hogy a lehető legjobb jármű legyen, ami egyébként emellett még elektromos is. A cél az volt, hogy semmilyen kompromisszumot ne kelljen megkötni egy azonos szegmensbe tartozó fosszilis üzemanyaggal működő autóhoz képest.

Nem a Tesla járműve volt az első teljesen elektromos autó a piacon, megelőzte őket a Nissan Leaf. Viszont ez a jármű bizonyos lemondásokkal járt együtt. Megjelenésekor a Nissan járműve egy feltöltéssel 160 kilométer megtételére volt csupán képes. Ezzel szemben a Telsa újonnan elkészült modellje két és félszer ekkora hatótávolsággal, 400 kilométerrel rendelkezett.

Megjelenését követően a Tesla Model S uralta a piacot, és bebizonyította, hogy igenis van létjogosultságuk az elektromos meghajtású autóknak a hagyományos hajtásúakkal szemben. Az elmúlt 8 év alatt a Tesla megreformálta és azóta is alakítja az elektromos autózás szegmensét.

Ide kattintva csatlakozz a Magyar Tesla Club fórumunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról!   

Hartyanszky Istvan
Hartyánszky István vagyok, egyetemista. Évek óta elektromos autózás rajnongó, és már lassan egy éve foglalkozom az e-cars.hu-n cikkek írásával.