Zöld utat kapott a Microlino és a Karo is

0

Microlino egy városi elektromos kisautó, amelynek az elmúlt 1-2 évben igen kalandos útja volt. A problémát főként a Micro Mobility Systems és az Artega cégek közötti vita okozta. Év végére azonban úgy tűnt a vita megoldódott, és mindkét fél elégedett az eredménnyel.

Merlin Ouboter új információkat ígért a Microlino projektről 2020 elejére. A bejelentéssel nem is várt sokat, január 2-án közölte, hogy a Micro-Mobility megállapodott az Artega és TMI vállalatokkal. Az Artega elkészítheti a Karo limitált változatát, és ezért cserébe a Microlino modellt nem kell az közösen gyártaniuk, helyette az új partner a CECOMP nevű olasz vállalat lesz.

A CECOMP főként prototípusokat, show autókat készít, többek között tőlük származik: Icona Vulcano, Toyota MR-J, Ferrari 575M, SuperAmerica, és az eredeti Toyota iQ koncepció. Az elektromos autó kedvelőinek onnan lehet ismerős a cég, hogy ők gyártották a Bluecar elnevezésű járműveket, amelyeket Párizsban használtak közösségi autózásra. A korábban felmerült mérnöki problémák (hatékonyság, minőség, biztonság terén) következtében a gyártás leghamarabb 2021-ben kezdődhet el. 

Az Artega ezzel szemben valószínűleg minél hamarabb szeretné kiadni a Karo modellt így, hogy hozzájuk került. A Micro-Mobility CEO-ja szerint azonban ez nem feltétlenül jelent időbeli előnyt a cég számára:„A végén az fog dönteni, hogy melyik termék minősége jobb. Nem ismerem az Artega gyártási terveit, és, hogy mit értek el az elmúlt hetekben. Azonban az autó nagyrészt a Microlino-n alapszik, így mindenképpen nagyobb változtatásokra lesz szükség. Ezzel szemben úgy gondolom, hogy a piac elég nagy két szereplő számára, és mi nem akartunk sietni, hogy ne olyan terméket adjuk ki, ami mögött nem állunk ott 100%-osan.”

Az izgatott vásárlók ennek ellenére valószínűleg rohanni fognak megvásárolni az Artega Karo-t. Ha azonban minőségbeli problémái lesznek, az a Micro-Mobility hírnevét is csorbíthatja. A megállapodásról az Artega nem nyilatkozott még, így az ő álláspontjukat nem ismerjük.