Legördültek az első NIO ES6-osok a gyártósorról

0

Messze van már 2018 decembere, akkor mutatta be ugyanis a kínai NIO a következő nagy dobásnak szánt autóját, az ES6-ot. Ez az autó szintén egy SUV alapokon nyugvó formával büszkélkedhet, akárcsak a nagy testvér ES8. Ám akárcsak a Volvo XC90-XC60 páros esetében, itt is megeshet, hogy a kisebb kasztni többek tetszését elnyeri majd.

Természetesen az ES6 is Kínában készül, pontosabban a JAC-NIO vállalat Hefei nevű városában álló gyárában, hiszen a NIO nem rendelkezik önálló gyáregységgel még. De a lényegen ez mit sem változtat, miszerint az ígéreteknek megfelelően idén júniusban már el is kezdődhetnek az előrendelők autóinak kiszállításai. Az első ES6 olyan meghívott partnerek előtt gördült le a gyártósorról, mint a Bosch, Continental, Novelis, ABB, Magneti Marelli, BASF és 300 további beszállító cég képviselői.

https://youtu.be/oRgW492z8Rc

Az ES6 két kiépítésben lesz megvásárolható, Performance és Standard elnevezések mellett.

NIO ES6 Standard:

– 70, vagy 84 kWh-s akkupakk (folyadékhűtéssel, NCM811-es cellákkal, 170 Wh/kg energiasűrűséggel)
– rendre 410 km vagy 480 km NEDC hatótáv
– dupla motoros, összkerék-meghajtású kivitel
– 0-100 km/h gyorsulás: 5,6 mp
– Összteljesítmény: 320 kW (állandó mágneses motoronként 160 kW)
– Végsebesség: 200 km/h
– Hossz: 4,85m, szélesség: 2m, tengelytáv: 2,9m

NIO ES6 Performance

– 70, vagy 84 kWh-s akkupakk (folyadékhűtéssel, NCM811-es cellákkal, 170 Wh/kg energiasűrűséggel)
– rendre 430 km vagy 510 km NEDC hatótáv
– dupla motoros, összkerék-meghajtású kivitel
– 0-100 km/h gyorsulás: 4,7 mp
– Összteljesítmény: 400 kW (az első tengelyen 160 kW-os állandó mágneses motor, míg a hátsón 240 kW teljesítményű indukciós motor lakik), nyomaték 725 Nm
– Végsebesség: 200 km/h
– Hossz: 4,85m, szélesség: 2m, tengelytáv: 2,9m

Árak Kínában:

  • Standard (320 kW, 70 kWh): 358,000 jüan (≈$51,827)
  • Standard (320 kW, 84 kWh): 408,000 jüan (≈$59,065)
  • Performance (400 kW, 70 kWh): 398,000 jüan (≈$57,617)
  • Performance (400 kW, 84 kWh): 448,000 jüan (≈$64,856)

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!