Tesla Model Y bemutató – március 14

0

Tavaly már olvasni lehetett olyan pletykákat, hogy a Tesla 2019 márciusában tervezi bemutatni a legújabb modelljét a Tesla Model Y-t. És igen, nem kell tovább várnunk! Március 14.-én lesz a nagy nap, azaz ekkor fog lehullni a lepel a Model Y-ról.

Tegnap Elon Musk szellőztette meg a nagy hírt a hivatalos Twitter csatornáján, ahol a dátum mellett a pontos helyszínt is elárulta.

Tesla Design Studio, Hawthorne. Pont ott, ahol a Tesla Semit és a második generációs Roadstert is bemutatták.

Decemberben arról lehetett olvasni, hogy a Tesla ismét minden rekordot megdöntött ami az eladásokat illeti. A hármas modell gyártása már normál ütemben zajlik, múlt héttől pedig rendelhető az olcsóbb 35 ezer dolláros Model 3 is. Az újdonság több elemet is megörököl a Model 3-tól, azonban magasabb felépítést kaphat. A Model Y és a Model 3 a kompakt szegmensben kíván érvényesülni, míg a Model X és az új Audi e-tron egy szinttel feljebb, a közepes méretű SUV-k csatájában szeretne győzedelmeskedni.

Elon elárulta, hogy a Model Y egy a Model X-nél kisebb SUV lesz, viszont 10%-al nagyobb mint a Model 3, ezért az ára is kicsit magasabbról fog indulni.

Az már biztos, hogy az Y nem fogja megkapni a Falcon door-t! Az csak az X kiváltsága, ami érthető is, mivel az egy jóval drágább modell.

A részletes specifikációra és az árra még a bemutatóig várnunk kell. Viszont korábbi pletykák szerint 40 ezer dollár körül startolhat a kisebb akkus, fapadosabb modell ára ami a következőket tartalmazza:

  • összkerék hajtás
  • 38-40 ezer dollár az alap verzióért
  • 400+ kilométer hatótáv az alap verziónál
  • Autopilot 3.5 hardware. (fejlettebb és több kamera mint a jelenlegi 2.0-nál)
  • 4-es szintű önvezető képesség

Maradjatok velünk ugyanis az e-cars.hu-n beszámolunk minden újdonságról! Addig ide kattintva csatlakozzatok a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz. Vagy ha nincs Facebook fiókod akkor regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!