Tesla – ismét minden rekordot megdöntöttek az eladások

0

Tesla, Tesla. Nagyon sokan temették már a céget. Igaz, november végén feltűnt egy videó, melyben Elon Musk arról beszélt, hogy volt idő, amikor a cég valóban szinte “égette” a pénzt és minden lehetséges helyen egyre több pénz folyt ki a vállalat kezei közül. Ezt a helyzetet kellett azonnali és gyors lépésekkel megoldani, többek között a gyártás optimalizálásával, ami szerencsére sikerült is.

Az interjúban rákérdeztek, konkrétan mikor volt a legközelebb a csődhöz a Tesla? Musk elmondta, hogy volt olyan időszak, amikor csak heteik lettek volna hátra, ha nem lépnek valamit sürgősen. Léptek! A harmadik negyedévben rekordot értek el és profitot is termeltek.

November vége felé Musk megígérte, hogy  “Két héten belül akár heti 7000 darab Tesla Model 3 gördülhet le a gyártósorról”. December elején pedig elsőként írhattuk meg ezt a remek hírt, hogy a kaliforniai gyártónak sikerült elérni az ezer darabos gyártást. Szintén decemberben jött a hír, hogy a vállalat értéke, a jelenlegi 63,2 milliárd dolláros piaci értékével a kaliforniai gyártó már a 62,9 milliárd dolláros értékkel bíró Daimlert is felülmúlja. Ekkor már gondolhattuk, hogy ismét egy sikeres Q4-en lesz túl Musk autógyártó cége.

Nem lepődtünk meg mikor tegnap kiadták a negyedik negyedéves értékesítési számokat.

[ads_pro_ad_space id=”10″ max_width=”” delay=”” padding_top=”” attachment=”” crop=”” if_empty=”” custom_image=”” powered=”” show_ids=””][/ads_pro_ad_space]

2018 október 1 és december 31 közötti Q4-es időszakban összesen 86.555 autót görgettek le a fremonti gyár szalagjairól, ami 8%-al több, mint az előző negyedévben. A Q3-ban 80.142 darab autót készítettek. Továbbá a negyedik negyedévben 90.700 darab autót szállítottak le a vásárlóknak, itt szintén 8%-os növekedést értek el! Bizonyára sokakban felmerült a kérdés, hogy hogyan tudtak több autót leszállítani mint amit gyártottak. A kérdés jogos, a kiszállításokat is felpörgették ezért a korábbi készleteket is sikerült ledolgozni. Ezzel a lépéssel pedig nem áll a cég pénze a már készre szerelt autókban a telephelyen.

2018-ban a Tesla nagyjából 245.240 darab elektromos autót szállított le, ez közel 138%-al több mint egy évvel korábban!

  • Model 3 – 145.846
  • Model S – 50.676
  • Model X – 48.718

2018-ban a Tesla közel két és félszer több autót adott el mint 2017-ben. Jól látható, hogy mennyire sikeres a hármas modell is.

Elon Musk Tesla gőzöse pedig robog tovább, hisz hamarosan Európába is megérkeznek a Model 3-asok, sőt magyar árakról is tudunk már. Továbbá a 2019-es év még csak most kezdődött, de úgy gondolom, hogy idén még lesznek rekordok. Erről írtunk is pár napja egy cikket, hogy milyen újdonságokra számíthatunk a Tesla háza tájáról amit érdemes elolvasni!

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!