Két héten belül akár heti 7000 darab Tesla Model 3 kerülhet le a gyártósorról

0

Kezdetben komoly nehézségekkel küzdött a Tesla, hogy fel tudja gyorsítani a Model 3 termelését. Mára pedig végre eljutott arra a szintre, hogy a meglévő, ámbár nem kevés darabszámon is emelni tudjon. A legutóbbi negyedéves jelentésből kiderült, hogy végre beindult a szekér és nyereséget termeltek.

Akkor szó volt a hármas modell termelésének a felgyorsításáról, de konkrét számokat nem említettek. Azonban tegnap az Electrek-hez került egy levél amit Elon Musk küldött a dolgozóknak. A levél lényege pedig, hogy november 27-én és 28-án végigjárja az egész gyártósort az akkumulátor gyártól a végső összeszerelésig. Elmondta, hogy minden gyártási szakasznak képesnek kell lennie óránkénti 50 egység előállítására, ami szerinte 1000 darab teljesen összeszerelt Model 3-at eredményezhet naponta! November 28-tól pedig hetente közel 7000 darabot!

Továbbá Elon Musk arra kérte a dolgozókat, ha bármiféle problémát észlelnek ami hátráltatja a kitűzött darabszám legyártását akkor haladéktalanul értesítsék személyesen is akár. Hozzátette, hogy ezeknek a megoldása rendkívül fontos a Tesla sikeréhez.

[poll id=”3″]

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!