Felmérés: a magyarok továbbra is bíznak a dízelautókban

0

A magyarok jelentős része a Volkswagen botrány ellenére is bízik a dízeltechnológiában, nagyon kevesen támogatják a dízel járművek korlátozását a városi forgalomban – közölte a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete (MGOE) szerdán az MTI-vel.

Az MGOE és az Alapjárat autós portál azt mérte fel a Facebookon, hogy a magyarok mit gondolnak a 2015 óta folyamatosan terítéken lévő dízelbotrányról, illetve mennyire bíznak meg a károsanyag-kibocsátási csalás után a Volkswagen, illetve a német gyárak termékeiben.

A tájékoztatás szerint a kérdőívet 6561-en töltötték ki, túlnyomó többségük mind a 20 kérdésre válaszolt, ezért bár az eredmény nem reprezentatív, jól mutatja a magyarok dízeltechnológiához, légszennyezéshez és német autókhoz fűződő viszonyát.

Az MGOE kiemelte, a 2015-ben kitört dízelbotrány sem volt képes megingatni a magyarok német autók iránti bizalmát, mintegy három és félszer annyian, 3700-an írták, hogy megbíznak a német autókban, mint amennyien nem.
Kicsivel megosztóbb a Volkswagen megítélése, ugyanis míg 2900 ember szerint nem csökkent a cég presztízse, 1700-an úgy nyilatkoztak, hogy szerintük veszített nimbuszából a német márka. Borka J. Balázs, az MGOE kommunikációs vezetője a közleményben hangsúlyozta, a vásárlók ragaszkodása a dízel technológiához jórészt a kedvezőbb fogyasztáshoz köthető, két azonos súlyú és formájú jármű között ugyanis akár 25-30 százalék is lehet a fogyasztási különbség a dízel javára. Ez 20 ezer kilométeres éves futásteljesítmény mellett már 200-300 ezer forint megtakarítást is jelenthet.

Ugyanakkor a megkérdezettek 62 százaléka szerint a dízeles járművek aránya a jövőben csökkenni fog, megfigyelhető trend, hogy a vásárlók mind inkább a benzines modelleket preferálják.

A felmérés kimutatta, hogy az emberek több mint kétharmada szerint nem szabad kitiltani a dízeleket a települések belvárosaiból, a nagyvárosokból. A válaszolók ugyanekkora hányada azt sem tartja elképzelhetőnek, hogy a következő húsz évben kitilthatják a dízeleket a magyar utakról – közölte a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete.

forrás: MTI

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!