Beindulhat a sorozatgyártása a „Tesla klónnak”

0

Idén január végén számoltunk be egy kínai startup cégről a Xiaopeng Motors-ről, akik előálltak egy e-autó koncepcióval, aminek megalkotásában erős szerepet játszott a „Tesla-hatás”, a koncepció neve mutatta is eredetét, hiszen egyszerűen csak „Tesla klónnak” nevezték el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 2014-ben indult startup vezetője, Henry Xia be is ismerte, hogy teljesen lenyűgözte a Tesla és hogy az összes szabadalmuk tulajdonképpen nyílt és bárki felhasználhatja.

Az alapítás után három évvel, tavaly októberben mutatták be az elektromos autójuk „béta verzióját” ami erősen hasonlít a Tesla belterére és műszeregységére:

A gyártás kezdetben kis darabszámmal kezdődne. Joe Tsai, az Alibaba executive vice chairman pozícióját betöltő vezető is nyilatkozott:

“Az intelligens közlekedésnek megvan a lehetősége arra, hogy az egyik leggyorsabban növekvő ágazattá váljon, ami óriási hatást gyakorol majd az emberek mindennapi életére. Az XPENG Motors ötvözi az internet, a mesterséges intelligencia és a hagyományos gyártás előnyeit. Az Alibaba nagyon izgatott a közös munka miatt az XPENG Motors-szal, célunk hogy felgyorsítsuk az integrációt és az innovációt az ágazatok között, ami gyorsabb fejlődést eredményez az intelligens közlekedésben.”

Októberben el is készítettek tizenöt darab demó autót, ekkor körülbelül 320 millió dollárral rendelkeztek, januárban mikor az első cikkünket megírtuk akkor az Alibabától és a Foxconntól sikerült még 348 millió dollárt szerezniük.  Majd célként kitűzték az 1,4 milliárd dolláros álomhatárt, amiből évi 100.000 darab autót tudnának gyártani. A legfrissebb hírek szerint pedig egy 2,7 milliárd dolláros finanszírozási programon dolgoznak. Így már szinte biztos, hogy nagy számban elkészülhetnek a „Tesla klónok.”

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!