Az elektromos járművek gyártói között jelenleg is verseny zajlik, a győztes pedig az lesz, aki nagyobb hatótávot adni az autója mellé.

A nagyobb hatótáv záloga pedig jelen állás szerint az akkumulátorok következő generációjának kikiáltott szilárdtest technológia lehet. Jönnek is a hírek folyamatosan, hogy éppen melyik gyártó, hol tart a technológiával, mikor tudnának színre lépni vele.

Szilárdtest-akkumulátorokkal több kutatócsoport is kísérletezik, de kétségkívül a Michigan Egyetem kutatói járnak az élen. A Michigani Egyetem szakemberei által kidolgozott termék, illetve eljárás Sakti3 névre hallgat, amin a mérnökök már több mint nyolc éve dolgoznak. A Sakti3 által kidolgozott új akkumulátor technológia lényege, hogy a megszokott és már évtizedek óta használt folyékony, szerves oldat alapú megoldás helyett szilárdtest-akkumulátort használ, ami kétszer akkora teljesítményre képes, mint a lítium-ion. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy az akku kémiai oldat helyett lítium elektródákat használ az elektromosság előállítására, ami így kapacitás növeléshez vezet. Ez hatalmas lépést jelentene a különböző mobilkészülékek használatában, nem beszélve az elektromos autók használhatóságáról.

A teljesítménynövelés csak az egyik pozitív következménye az új technológiával készülő akkunak. Az új energiaforrások olcsóbban állíthatóak elő, lényegesen hosszabb üzemidő érhető el a használatukkal, illetve, talán ez a legfontosabb tényező, biztonságosabbak is, mivel a szilárdtest-akkumulátor esetében nem áll fenn a folyadék alapú akkuknál ismert robbanás veszély. Mindezek mellett apróságnak tűnhet, hogy a szilárdtest-akkumulátorok kisebbek és könnyebbek lesznek az azonos teljesítményű lítiumion akkukhoz képest.

Mostani cikkünk a BMW bejelentéséről szól, szerintük ők nyerik majd a versenyt és ők tudnak majd bemutatni először kereskedelmi forgalomban értékesített e-autót, aminek szilárdtest akkumulátor lesz az alapja. A márka értékesítési üzletágért felelős vezetője, Dr. Ian Robertsonn is hisz ebben.

A BMW nem is rég jelentett be egy társulást a Solid Power vállalattal, akiknek ez az akkumulátor technológia a szakterületük. Mit is tudunk a Solid Power vállalatról? Startupként kezdték a pályafutásukat még 2012-ben, a luisville-i Kolorádóban. Nem sokkal az alapítás után kaptak is egy nagyobb pénzügyi támogatást az A123 Systems cégtől, elősegítendő a már akkor is folyamatban levő fejlesztéseket és kutatásokat. A Solid Power a saját technológiáját úttörőnek nevezi, de egyelőre nem kívánnak többet elmondani róla.

Azonban a német vállalat már a saját, Battery Cell Competence Centre nevű kutatási központját is tervezi átadni 2019-ben, ahol remélhetőleg bármilyen méretű, formájú és később technológiájú akkumulátorokat tudnak majd gyártani, akár a Solid Power szilárdtest akkumulátorait is, persze miután elkészülnek vele. Ezt 2026 körülre ígéri a BMW.

Forrás: Gizmodo, insideevs

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]