Húsz év után a Honda visszahozhatja az egykor szebb napokat is megélt népszerű kétajtós kupéját, a Prelude-t.
A Honda Prelude-ot 1978-ban dobták piacra, a második generációjából több mint 300 000 darabot értékesítettek 1983 és 1987 között. Majd az 1990-es években, a harmadik illetve a negyedik generációból évente mindössze 10 000 darabot adtak el. Végül 2001-ben a Honda végleg száműzte kínálatából a híres Prelude modellt.
A Honda Motor Co., Ltd igazgatója, elnöke és képviselőre, Toshihiro Mibe, ma sajtótájékoztatót tartott a Japán Mobilitási Kiállításon, ahol kiemelte, hogy a Honda története motorkerékpár-gyártással kezdődött, de a márka választéka idővel egyéb mobilitási eszközökkel, például autókkal és repülőgépekkel is bővült.
Az első Japán Mobilitási Kiállításon pedig a Honda számos mobilitási termék és szolgáltatás mellett bemutatta a Prelude koncepcióváltozatát.
Toshihiro Mibe így nyilatkozott a kiállításon: „A Honda mindig is elkötelezett volt a sportos járművek megalkotása iránt. A „prelude” szó pedig „előjáték vagy bevezető előadást” jelent. Ez a modell lesz a prelúdiuma azon jövőbeli modelljeinknek, amelyek a „vezetés örömét” szolgálják egy teljes mértékben villamosított jövőbe, és megtestesítik a Honda megingathatatlan sportos gondolkodásmódját.”
„A Prelude Concept egy különleges sportmodell, amely olyan felemelő élményt nyújt majd, amely arra késztet, hogy örökké menjünk tovább, előre, s oly rendkívüli izgalmat nyújt, amelyet korábban soha nem éreztünk. Annak érdekében, hogy a „vezetés örömét” mi, mint Honda meg tudjuk valósítani, szorgalmasan haladunk a fejlesztéssel.”
Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!