eBussy, a moduláris elektromos autó

0

A személyre szabhatóság egy egészen magas foka az, ha egy terméket megvásárolhatunk moduláris felépítéssel és tényleg csak azért fizetünk, amire szükségünk is van. Mobiltelefonban és elektromos autóban is volt már hasonló ötlet, ám utóbbi kategóriában maximum az akkupakk méretét tudnánk igény szerint változtatni. Az, hogy egy konkrét elektromos járművet modulokból építhessünk meg, már egy másik liga. Ide lép most be a münsteri központú (a németországi Észak-Rajna-Vesztfáliában) Electric Brands startup. Elgondolásuk egyszerű, ám nagyszerű: megalkotni egy olyan működő e-autót, amit szabadon variálhat a leendő vásárló két alváz és 10 különböző felépítmény közül, ez lenne az eBussy.

A tervek komolyak, 2021-ben már a gyártást indítanák be egy Heinsberg-béli összeszerelő üzemben. Az Electric Brands nem teljesen új vállalkozás, hiszen már most is létezik két termékük, ezek elektromos robogók (NITO NES és NITO N1e), így vélhetően rendelkeznek elég tudással ahhoz, hogy ilyesmibe vágják a fejszéjüket.

Mint feljebb említettük, a választható kivitelek száma rendkívül sokszínű lehet, de mindegyik két különböző alvázra épülne, így az alapok közel azonosak tudnak lenni.

Az eBussy kivitelekben 72 V / 10-30 kWh közötti akkupakk teljesítene szolgálatot, amit 230 V-os aljzatról is 3-6 óra alatt fel lehetne tölteni, minimum 1000 cikluson túl. A kivitelek mindegyike összkerék-meghajtású lenne, a járművek teljesítménye 15 kW és alap a LED-es világítás, valamint az LCD kijelző megléte. A végsebesség maximum 90 km/h lehet, míg a standard hatótáv 200-800 km között változhat. Más a képlet ha teljesen megpakoljuk az eBussy-t, ekkor csupán 150-600 km áll rendelkezésünkre.

A kezdőár 15 800 eurótól indul, amiben benne van a 230 V-os hálózati töltő is. Bármelyik kivitelt is választja a leendő vásárló, a járművek tömege 450-600 kg között alakulhatna, 400-1000 kg közötti rakomány/utastömeget mozgatva. A méretek viszont minden kivitel esetében azonosak: 3640 mm hosszúság, 1600 mm szélesség és 1940 mm magasság.

A cég weboldala egy igen érdekes ígéretet is leír, modelltől függően akár 8 m2 napelem-fóliával is rendelkezhet az eBussy, amivel ideális esetben naponta 13 kWh energia nyerhető ki, amit összeadva a rekuperációval nyert energiával, akár 300 km is megtehető töltés nélkül!

Sőt, saját napelemes töltőhálózattal is készül a márka, ahol a szintén moduláris akkupakkból szedhetjük ki a lemerült elemeket és tehetünk be feltöltött darabokat. Az akkupakk egyenként 1,25 kWh-s modulokból épül fel, összesen 24 darabból, bennünk Samsung SDI és Sanyo cellákkal.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!