Starlight S néven érkezik a Wuling olcsó elektromos SUV-ja

0

A GM vegyesvállalata, a SAIC-GM-Wuling a múlt héten bemutatta az első kedvcsináló képeket az új Wuling Starlight S elektromos SUV-járól, ami nagyjából 9700 dolláros árcédulával nyit a kínai piacon.

Nagyon úgy tűnik, hogy a kínai Wuling (egészen pontosan a SAIC-GM-Wuling vegyesvállalat) komolyan fogja venni az idei évet, ugyanis a napokban látta meg a napvilágot, hogy a 8000 dollárnak (hárommillió forint) megfelelő Wuling Bingo EV-vel akarja visszaszerezni a legkeresettebb kínai elektromos autó címét a BYD-től. Mára pedig megérkezett a következő nagy hír a Wuling háza tájáról, mely arról szól, hogy a kínai márka hamarosan bemutat egy kompakt méretű SUV, vagy crossover modellt. Erről az elektromos Wuling autóról pedig már némi kedvcsináló fotóadag is kikerült a netre, magától a gyártótól.

Az újdonság Wuling Starlight S éven fog megérkezni és elsőre azt hihetnénk, hogy ez is egy mini autó lesz, ha már nagyjából ebben a méretosztályban utazik a gyártó, de nem. A kínai hatóság (MIIT) szerint az autó több, mint 4 méter hosszú (4745 mm egészen pontosan), amihez társul egy 1890 mm-es szélesség és 1690 mm magasság. A Wuling Starlight S elektromos autó átszámolva nagyjából 9700 dolláros áron fog nyitni (69 800 jüan), ami ismét egy nevetségesen alacsony ár egy több, mint 4 méteres, tisztán elektromos autóért. Sajnos ezeken kívül egyelőre nem sokat tudni a Starlight S-ről, csupán az LFP cellák meglétét, illetve a 250 kW-os teljesítményt. További infók a premierkor (vagy az MIIT szivárogtatása révén) érkezhetnek majd. Hogy mikor, az egyelőre nem ismert.

Hasonlóan a Hongguang Mini EV-hez, a Starlight S is a bevezetőben említett vegyesvállalattól érkezik, melynek tagjai a kínai állami tulajdonban lévő SAIC Motor (50,1 %), a Wuling Motors és az amerikai General Motors (44 %).

Ha még idén bemutatkozik a Starlight S, akkor ez az e-autó is hozzájárul majd a növekvő kínai eladásokhoz. Májusban nagyjából 717 000 darab ilyen személyautót adtak el a vonatkozó kínai hatóság (CAAM – China Association of Automobile Manufacturers) szerint. Míg áprilisban ez a szám csak 636 000 darab volt, vagyis bő 12 százalékkal kevesebb. Még szembetűnőbb a növekedés, ha a 2022 májusi számot nézzük meg, ami 421 000 darab. Ezt alapul véve múlt hónapban 60 százalékkal több NEV-et adtak el Kínában, mint egy éve. Kínában így már az új eladások 30 százaléka volt elektromos autó, vagyis tíz új eladott személyautóból három már elektromos Kínában.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!