Megérkezett a szegedi BYD-gyár első építőanyag-szállítmánya

0

Megérkezett Kínából az elektromos autókat gyártó BYD szegedi üzemének első építőanyag-szállítmánya a szeged-kiskundorozsmai PSP terminálra – tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint az épülő BYD-gyár acél csarnokelemeivel érkezett meg az első vasúti szállítmány, a kötegelt egységrakományokat és konténereket –  a lakott területeket elkerülve – közvetlenül a gyár területére szállítják a beruházást végző kínai építőipari vállalkozónak. Az építési anyagokat Kínából hajón szállítják európai kikötőkbe, majd onnan vasúton érkezik Szegedre. Az első vonat a cégcsoport vasútvállalatával, a PSP Cargo Group Romaniával futott be a terminálra.

A BYD kérésének és a dekarbonizációs elvárásoknak megfelelően ez környezetbarátabb megoldás, mint az eredetileg tervezett útvonal, miszerint a vonatok Budapestre érkeznek és onnan közúton szállítják tovább a szegedi építkezésre.

Az első szállítmányt hamarosan újabb négy hajónyi acélszerkezet és két-háromezer konténer építési anyag követi augusztustól év végéig. A következő három évben legalább négymillió tonna ömlesztett árut juttatnak el közvetlenül az autógyár területére, várhatóan az intermodális terminálon keresztül. A terminálról az építkezésre a kamionos kiszállításokat továbbra is a lakosság zavarása nélkül, az önkormányzattal és a Magyar Közúttal egyeztetve végzik. A több lépcsőben épülő gyár az eddig engedélyezett csarnokok mellé újabb egységek, többek között egy tíz hektáros óriásépítmény létesítésére is engedélyt kapott.

A gyár működésének kezdetén napi kétszáz konténert tervez fogadni, ami a későbbieknek háromszáz konténerre is emelkedhet. Az első évben százötvenezer, majd a további években évi háromszázezer kész autó szállítását is vasúton tervezik. A PSP terminált az építkezés és a gyár későbbi, folyamatos működésének biztosítása érdekében folyamatosan fejlesztik – áll a közleményben.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!