336 e-autó számára építettek töltőpontot egy budapesti lakóparkban

0

Sokszor hallani beszélgetések során, hogy az elektromos autók csak azoknak valók, akik kertes házakban laknak, hiszen így van hol tölteni az elektromos autót, jobb esetben még garázsa is lesz a család új kedvencének. Nos, ezt az állítást alapesetben is sok más szempontrendszer szerint meg lehetne vizsgálni és elég hamar kiderülne, hogy azért számos alternatíva áll rendelkezésére annak, aki elektromos autót szeretne, de mondjuk társasházban lakik.

Tény, hogy aki a klasszikus értelemben vett lakótelepeken lakik, annak a lehetőségei eléggé beszűkültek. Ettől már sokkal jobb a helyzet, ha valaki egy modern társasházban lakik, amihez esetleg még teremgarázst is tudott vásárolni. Itt már számos lehetőség áll rendelkezésre, amennyiben az elektromos autó tulajdonosa meg tud egyezni a ház képviseletével, hogy a saját parkolóállásához felszerelhessen mondjuk egy fali töltőt.

Azt már többször mondtam, hogy az autózás jövője (közeli, vagy éppen távolabbi) mindenképpen az elektromos meghajtás felé indult el, már csak az a kérdés, hogy a technológia terjedése milyen ütemben fog megtörténni. Sok helyen olvasni, hogy pont ezért már egyes országokban eleve kötelező az új ingatlanokhoz töltőkiépítés lehetőségét biztosítani. Bár Magyarország egy nem túl nagy ország, és nem is állunk anyagilag az európai élmezőnyben, azért az e-autók terjedése az ország anyagi lehetőségeihez képest szépen halad előre és ma már nem számít extrának, ha valaki a teremgarázsába szeretne töltőt telepíttetni. Éppen ezért is volt jó értesülnöm arról, hogy Budapest XI. kerültében egy friss társasházi projekt kapcsán a tervezők már eleve gondoltak erre a témakörre, és az ingatlan alatti teremgarázsban 336 parkolóálláshoz építettek ki fali elektromos autótöltőket.

A Metrodom River lakópark márciusban bemutatott új ingatlanjának föld alatti tereiben így gyakorlatilag a mai Magyarország legnagyobb töltőpontját építették meg a tervezők és a legjobb az egészben, hogy nem áll meg itt a kivitelezés. Ennek további szakaszaiban összesen több, mint 800 elektromos autó töltésére lesz lehetősége az itt lakóknak. Ez azt jelenti, hogy az itteni ingatlanokban már nem csak külön igény esetén extraként nyújtott szolgáltatás az elektromosautó-töltő, hanem az ingatlan alapfelszereléséhez tartozik.

A Metrodom fejlesztési igazgatója, Pongrácz Tamás szerint egyértelmű, hogy a már nem túl távoli jövő is az e-autózásé, még ha e téren jelenleg van is lemaradásunk a nyugat- és főleg észak-európai országokhoz képest. A fejlődés azonban itthon is impozáns. Egyszerre maximális teljesítményfelvétel esetén 38 autós vételezhet a lakópark energiarendszeréből, de a teljesítménymegosztásra kidolgozott informatikai megoldás lehetővé teszi, hogy ennél több kocsit is töltőre tegyenek, és mindegyik járműnek jusson elég kilowatt, amíg épp nem közlekedik vele a tulajdonosa.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!