1,6 gigawattnyi napelemet helyeztek üzembe tavaly Magyarországon

0

A magyar napelemipar nagy fejlődésen ment keresztül, tavaly történt a legnagyobb bővülés, amikor 1,6 gigawattnyi napelemet sikerült üzembe helyezni – mondta az energiaügyi miniszter hétfőn Brüsszelben sajtótájékoztatón.

Lantos Csaba aki az uniós tagállamok energiaügyi minisztereinek tanácskozásán vett részt elmondta: az idei év elejére immáron több mint hat gigawattnyi napelem üzemel az országban.

Hozzátette: tavaly sikerült elérni, hogy a megtermelt villanyáram 18 százaléka már napelemekből jött, ami komoly eredmény, ebben az összehasonlításban Magyarország második helyen áll az unióban. Kiemelte, hogy a hat gigawattos célt 2030-ra kellett volna csak elérni, de mivel Magyarország ezt már teljesítette, a célkitűzést 12 gigawattra emelték ugyanezen időszak végéig.

Ennek jegyében különböző programokat, támogatásokat hirdetett a kormány, egyik ilyen a Napenergia Plusz program, amely a családokat támogatja a zöldenergia termelés és tárolás területén. Felhívta a figyelmet arra, hogy a napenergia mellett szükség van kiegyenlítő kapacitásra, ami eltárolja a napenergia által megtermelt villanyáramot.

A miniszter megjegyezte, hogy a 2050-re kitűzött uniós klímacélok eléréséhez évi 80-90 gigawattnyi napelemre van szükség, viszont a EU csupán 2 gigawattnyit gyárt. Véleménye szerint Európának nem az amerikai vagy kínai gyártással kellene versenyeznie, hanem innovatív technológiával kellene biztosítania a versenyképességét e téren.

Lantos Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország, Csehországgal, Szlovákiával és Ausztriával együtt levélben fordult az Európai Bizottsághoz, mert a Németország által az orosz gázra bevezetett tranzitvám emeli a költségeket és veszélyezteti ezen országok iparának versenyképességét. „Az az álláspontunk, hogy senki ne vezessen be olyan intézkedéseket, amelyekkel magasabb költségekre kényszeríti, ráadásul indokolatlanul az egyes tagállamokat. Mi is hívei vagyunk a gázellátás diverzifikálásának, de nem azon az áron, hogy ezzel mások előnytelen helyzetbe kerüljenek” – hangoztatta a miniszter.

A nukleáris ipar jövőjéről szólva elmondta: az utóbbi években az EU jóval kevesebb forrással támogatta az ágazatot, de azóta – részben a klímaváltozás hatására – a taxonómiai rendeletében zöld energiának minősítette a nukleáris energiát, és újra támogatásokat rendelt hozzá. Az uniós magyar elnökség alatt napirendre kerül az a kérdés, hogyan lehet az erőművek használt fűtőanyagait újrafeldolgozni – tette hozzá.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!