A Teslától vásárol Supercharger töltőket az egyik olajvállalat

0

Egészen meglepő az amit a Tesla az utóbbi időben művelt. Most itt nem a gigagyárak gyors megépítésére és a négy modelljének a világuralomra törésére gondolok, hanem arra, hogy a világ legnagyobb töltőhálózatát egyre több kontinensen és egyre több országban nyitja meg más elektromos autók előtt. Továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy az utóbbi hónapokban teljesen felforgatta az amerikai töltőcsatlakozós piacot Musk vállalata. Ugyanis szinte az összes autógyártó a Tesla NACS szabványát fogja használni a tengerentúlon az új elektromos autóiban.

Most azonban egy újabb történelemkönyvekbe illő lépést tett a Tesla és egy, a világ vezető olajcége. A BP olajvállalat 100 millió dollár értékben rendelt Supercharger töltőt, CCS adapterekkel.

A BP a saját sajtónyilatkozatából kiderül, hogy ezeket a töltőket és a hozzá kapcsolódó szükséges hardvereket a BP Pulse leányvállalata fogja telepíteni és üzemeltetni az USA-ban. A tervek szerint a telepítések 2024-ben kezdődnek meg, azt azonban nem tudni, hogy ez az összeg mennyi Supercharger töltőre lesz elegendő. Az viszont publikus, hogy az oszlopok teljesítménye 250 kW lesz.

Várhatóan V4-es Superchargerek kerülnek a BP Pulse birtokába

A tervek szerint Houstonban, Phoenixben, Los Angelesben, Chicagóban és Washington DC-ben lesznek az első helyszínek, ahol BP márkájú Superchargereket telepítenek. A töltők teljes mértékben a Tesla haverét fogják használni a BP Pulse szoftverével, ami szintén támogatni fogja a Plug&Charge funkciót és a Tesla ökoszisztémájában is megtalálhatóak lesznek a töltők. Míg a megrendelésben szereplő „Magic Docs” adapterekkel pedig a CCS1 szabvánnyal szerelt elektromos autósokat fogják segíteni.

„A Teslánál arra törekszünk, hogy minden elektromos jármű-tulajdonos számára nagyszerű töltési élményt biztosítsunk.” – Nyilatkozta Rebecca Tinucci, a Tesla töltési infrastruktúrájának vezető igazgatója.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!