Európába jön az 1265 lóerős elektromos ZEEKR 001 FR

0

A Teslával birokra kelni úgy tűnik egyre több autógyártónak van az ínyére és már nem csak olyan nagy múltúaknak, mint a Porsche. Eddig leginkább a Porsche piszkálgatta a Teslát, azon belül is a Model S Plaid volt az, aminek teljesítményével meg akarták többször is méretni magukat. A Porsche leginkább a híres Nürnburgring versenypályán fitogtatta az erejét már többször is, ahol folyamatosan egymást übereli a két gyártó azzal, hogy egymástól happolják el a leggyorsabb, sorozatgyártásban készülő elektromos autó címét. A két kihívó fél volt eddig a Tesla Model S Plaid, illetve a Porsche Taycan Turbo S.

Azonban ahogyan egyre több elektromos autós területen jelennek meg a kínai e-autó gyártók, úgy volt borítékolható az is, hogy lassan az etalonnak számító Model S Plaid is a látószögükbe kerül. Így is lett és elsőként a kínai ZEEKR találta be az amerikai fenevadat, a 001 teljesítményre hangolt változatával, ami a ZEEKR 001 FR.

Abban biztosak lehetünk, hogy amint lesz mód rá, összeakasztja a bajszát a Plaid Model S és a 001 FR, ám addig is egy jó hírrel kell beérjük.

Méghozzá azzal, hogy jön az FR Európába! Pontosan két hónappal azután, hogy közvetlenül a Teslát emlegette bemutatásakor a márka, a 001 FR máris Európát veszi célba. A cég egyik vezetője szerint a vállalatnak már két modellje érhető el a tengerentúlon és hamarosan a harmadikkal is bővülhet. Bár kimondva nem lett, de szinte biztosan az FR lesz ez a 3. modell. A ZEEKR elsősorban a fiatal vásárlókat célozza meg autóival, az anyacég Geely hathatós támogatásával. A 2021-ben megalapított ZEEKR 100 000 elektromos autót gyártott az első 18 hónapban, élén zászlóshajó 001-el, ami az alapot adta az FR-nek is. A 001 volt az első modell, majd jött az X SUV és már a csőben van a 009 furgon is.

Kína után jött Európa, már ami a terjeszkedéseket illeti és a hónap elején a ZEEKR további bővítéseket jelentett be Kínán és Európán kívül, négy új országgal a Közel-Keleten.

A 001 FR európai érkezéséről egyébként eddig csak az Automotive News számolt be, hivatalos közlemény nem érkezett erről. Az említett cikkben Alessandro Massimino, a ZEEKR európai divíziójának vezetője beszélt arról, hogy az FR európai bevezetése már terítéken van a döntéshozóknál. Most az európai normáknak való megfelelés költségeit mérlegelik épp.

A 001 FR egyébként jelenleg még Kínában sem kapható. A megjelenést október végére tervezi a ZEEKR, és a 001 FR jelenlegi gyártási mennyisége egyelőre mindössze havi 99 darabra korlátozódik. Mindezt pedig később növelheti a kínai ZEEKR.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!