Újabb fontos bejelentés érkezett a napelemeseknek

0

Ismét összeültek az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a napelemes szervezetek képviselői – olvasható az EM közösségi oldalának hétfői bejegyzésében.

A közlemény szerint a felek egybehangzóan sikeresnek értékelték a legutóbbi tárgyalási fordulót, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szeptember 7-ig megtörtént igénybejelentés alapján 2025 végéig megépülő háztartási napelemes rendszereket működtetők a továbbiakban is élvezhetik az éves szaldó elszámolás előnyeit.

Steiner Attila energetikaért és klímapolitikáért felelős államtitkár több részletkérdésben egyértelműsítette a kormányzati álláspontot. Szilágyi László, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke és Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke felvetéseire határozottan rögzítette, hogy az éves szaldó elszámolás fenntartása minden háztartási méretű kiserőműre érvényes. Az általános határidők betartása esetén a családokon kívül a további üzemeltetők (köztük például vállalkozások, önkormányzatok és intézmények) napelemes rendszerei is a kedvezőbb elszámolásban maradhatnak – írták.

A folyamatban lévő lakossági napelemes pályázaton nyertes beruházások a kormányzati szándék szerint szintén éves elszámolásban működhetnek az üzembe helyezésüktől számított tíz éven át. Az EM elkezdte újratárgyalni az Európai Bizottsággal azt az uniós társfinanszírozású programban megszabott feltételt, amely alapján az érintettek korábban elfogadták, hogy automatikusan átkerülnek a kötelezően bevezetendő bruttó elszámolásba.

Továbbá Steiner Attila államtitkár tisztázta, hogy – „A sajtóban megpendített téves értelmezéssel szemben nincs olyan elvárás, hogy a háztartási napelemekből hálózatba táplált energia után akár éves szaldó, akár bruttó elszámolásban bárkinek rendszerhasználati díjat kellene fizetnie.”

A bruttó elszámolás kapcsán közös nevezőként fogalmazódott meg, hogy az adminisztratív átvételi ár szintje mellett lényeges szempont az is, hogy a napelemes termelők piacra lépése lehetővé váljon.

A résztvevők megállapodásuk szerint a közeljövőben folytatják a hasznos megbeszéléseket. A minisztérium a jövőben is ösztönözni kívánja a tiszta napenergia hazai térnyerését. A tárca egyebek mellett az előkészületben lévő új támogatási lehetőség kapcsán is kikéri az iparági szövetségek álláspontját – írták.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!