Bemutatkozott a Huawei tisztán elektromos szedánja

0

A Huawei technológiai óriás és a Chery elektromosautó-gyártó néhány napja hivatalos fotón mutatta be első közös elektromos autóját, ami a Luxeed S7 nevet kapta.

Néhány hete már különböző kínai portálok megszellőztették, hogy a közös koprodukció a Luxeed márkanév alatt dobja piacra az elektromos szedánját. Most erre kontrázott rá a kínai ipari minisztérium, ahol a benyújtott regisztrációs kérelemből derült ki a modell végső neve és annak egyéb információja is.

Ami a műszaki specifikációkat illeti, kezdetben csak annyi volt ismert, hogy a szedán a Chery E0X platformjára épül, amely egyben a következő Chery modellek, az Exeed Sterra ES és az Exeed Sterra alapjául is szolgál. Ezt a platformot kétmotoros összkerékhajtásra tervezték és a CATL 800 voltos akkumulátorát használja ami 700 kilométeres hatótávolsággal bír.

A regisztrációs kérelemből most azonban kiderül, hogy a Luxeed S7 4,97 méter hosszú, 1,96 méter széles és 1,47 méter magas, tengelytávja pedig 2,95 méter. Az autót a Huawei elektromos motorjai hajtják. Az egymotoros változatban egy 215 kW teljesítményű villanymotor kapott helyet, míg az összkerékhajtású változat kapott egy plusz 150 kW teljesítményű villanymotort. Ennek a végsebessége állítólag 210 km/h. Mint ahogy fentebb említettük az akkumulátorok a CATL-től érkeznek melyek, LFP, LMFP és NMC kémiájúak lehetnek. Azonban ezek energiasűrűségéről egyelőre nincsenek információk. 

A Luxeed S7-et a Chery fogja gyártani, míg a vezetéstámogató funkciókat pedig a Huawei fejleszti. A CarNewsChina értesülései szerint az intelligens vezetési rendszer a Huawei ADS 2.0 rendszerét fogja használni, ami egy LiDAR érzékelőt, tizenegy HD kamerát, 3 milliméteres radart, továbbá tizenkét ultrahangos radart tartalmaz.

Az infotainment rendszer is a Huawei terméke és a HarmonyOS 4 elvileg nagyon hatékonyan működik együtt a Huawei többi eszközével. A fedélzeti rendszerhez a mobilokból ismerős Qualcomm rendszercsip adja az energiát és elvileg simán alkalmas lesz akár játékok futtatására is. Sőt, akár még egy drónt is kapcsolhatunk az autóhoz, ami automatikusan követi azt, a képet pedig közvetíteni tudja a belső kijelzőkre.

A Huawei és Chery együttműködéséről eddig semmit sem lehetett tudni. A Changan elektromosautó-márkájával, az Avatr-lal, a NIO-val és a CATL-lel együtt a Huawei állítólag négy új elektromos autót dobhat piacra 2025-ig, amelyek a CHN nevű új platformon alapulnak – beleértve a CATL cell-to-pack akkumulátorát is. 

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!