Ismét tisztán elektromos buszokat tesztelnek Budapesten

0

Ismét tisztán elektromos buszokat tesztelnek Budapesten. Az e105-ös és az e210-es vonalon augusztus 3-ig egy szóló, az e8E vonalon pedig egy csuklós járművel találkozhatnak az utasok július 21. és 29. között. Közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint ezek a járatok plusz szolgáltatásként, a 105-ös, a 210-es és a 8E járatok menetrendi indulásain felül közlekednek, és ingyenesen lehet kipróbálni őket.

A BudapestGO alkalmazásban percre pontosan nyomon lehet követni, hogy merre járnak az elektromos tesztbuszok, és a járat menetrendjéről is itt lehet tájékozódni – írták.

A BKK közölte, a járműveket többek közt azért ezeken a vonalakon tesztelik, hogy minél több, Budapestre jellemző körülmény között kipróbálhassák azokat. Így az átlagos forgalmi viszonyoknak megfelelő városi szakasz mellett hegyvidéki területen, valamint sűrű beépítettségű belvárosi környezetben is lehet információkat szerezni a buszok tulajdonságairól – olvasható.

Mint írták, a mostani teszt során a MAN 12e (szóló), illetve 18E (csuklós) járművekkel lehet találkozni a budapesti utcákon. A buszok egy feltöltéssel akár 350 kilométert is meg tudnak tenni, a fékezéskor visszanyert energiát pedig visszatáplálják a rendszerbe. 

A tisztán elektromos hajtású, alacsony padlós autóbuszok fővárosi tesztje a BKK és az ArrivaBus együttműködésének köszönhetően valósul meg.

Az elmúlt időszakban a BKK több alkalommal is tesztelt teljesen elektromos hajtású buszokat a szolgáltatóival, az ArrivaBusszal és a BKV Zrt.-vel közösen, hiszen Budapesten fontos célkitűzés a modern, környezetbarát járművek használata a fővárosi közösségi közlekedésben. A stratégiai célkitűzéseknek megfelelően a Budapesti Mobilitási Terv a buszágazatban a zéró emissziós járművek beszerzését preferálja: trolibuszokét és elektromos buszokét – olvasható a kommünikében.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!