Íme az igazság a legutóbbi Tesla Model Y tűz mögött

0

A személyautókkal kapcsolatos tűzesetek az autózás kezdete óta velünk vannak. Az elektromos autók rohamos terjedésével a figyelem az ilyen autókkal kapcsolatos tűzesetekre irányul, azon belül is egy lángra kapó Tesla az igazi finom falat a kattintásvadász cikkíróknak. Szó se róla, mi is megírjuk most az esetet, de kárörvendés nélkül.

2023 május 6-a nem igazán volt vidám nap az Egyesült Államokban élő Bishal Malla számára, ugyanis a Kaliforniában élő Tesla-tulajdonos sajnos azzal volt kénytelen szembesülni, hogy az általa használt Model Y előbb füstölni, majd nagy erőkkel lángolni kezdett. A történtekről maga a tulajdonos számolt be és tett fel videókat a Twitter profiljába:

A sofőr egy autópálya felhajtón vette észre először, hogy valami baj van és a Tesla Model Y nem úgy viselkedik, ahogyan kéne. Először defektre gyanakodott, így félreállt a felhajtón, hogy ellenőrizze a helyzetet. Bishal Malla azt mondta, hogy a Tesla remegni kezdett, ezért feltételezte, hogy valami nincs rendben a gumival. Ám miután kiszállt az autóból, az rögtön elkezdett füstölni, majd lángnyelvek csaptak fel az autó aljából. Nem sokkal később az egész Model Y lángokban állt. Szerencsére senki sem sérült meg az incidensben, de az autó komoly károkat szenvedett el az eset végére.

Malia következő lépése az volt, hogy felvette a kapcsolatot a Tesla ügyfélszolgálati részlegével, hogy tájékoztassa őket a történtekről, és megpróbáljon többet megtudni az incidensről. Szerencsére a biztosítótársasága fedezi az új autót, de a Tesla ügyfélszolgálata állítólag nem igazán volt segítőkész. A Model Y tulajdonosa szerint a Tesla ügyfélszolgálata csak akkor segített volna neki, ha Assistance keretében kellett volna az ügyet intézni, de egy kigyulladt autó sajnos messze van egy sima lerobbanástól.

Több mint 10-szer próbáltam elérni őket, de a közúti segélyszolgálat ügyfélszolgálatának munkatársai nem tudtak mit tenni. Az egyik ügynök, akivel beszéltem, volt mersze azt mondani, hogy vigyem el a teljesen leégett Teslámat a Tesla által ajánlott szervizközpontba. Az autómat nagyjából egy roncshalmaz, hogy a fenébe tudnám ezt megtenni?”

  • Sofőr: Szeretném ha a Tesla magyarázatot adna rá, hogy miért gyulladt ki az autóm.
  • Tesla: Természetesen. Mivel a roncs magán tulajdon és a biztosító is igényt tart rá, ezért hozza el hozzánk és megvizsgáljuk az engedélyével.
  • Sofőr: Ez nevetséges! Válaszokat akarok most azonnal! Ha nem akkor a médiához fordulok.

Sajnos egy tűzeset kapcsán mindig nehéz ügyintézés vár a tulajdonosra, legyen szó dízeles BMW kombi, vagy elektromos autó kigyulladásáról.

Malla történetének jelentősége túlmutat egyéni tapasztalatain. Emlékeztetőül szolgál, hogy a nyílt és átlátható kommunikáció elengedhetetlen, különösen a biztonsággal kapcsolatos események kezelése során. A Teslának, mint vezető elektromos járműgyártónak, előtérbe kell helyeznie az ügyfelek aggályait és hatékony kommunikációs csatornákat kell biztosítania az időben történő megoldás érdekében.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!