A ma ismert elektromos autózás egyik legfontosabb alapja a lítium, hiszen erre az alkálifémre épülnek az akkucellák, melyek a haladáshoz szükséges energiát tárolják. Ahogyan a technológia mind szélesebb körben terjed el, úgy lesznek az elektromos autózáshoz szükséges alapanyagok lelőhelyei egyre értékesebbek.
A lítiumból rengeteg van a bolygónkon, ami a technológia nagy szerencséje, hiszen nem kell annyira tartani az árak emelkedésétől, mint mondjuk a kobalt esetében. A probléma akkor van, ha ez a rengeteg lítium csupán pár ország területén található meg. A Földön jelenleg Dél-Amerikában található meg a legnagyobb lítium mennyiség, azon belül is három országban: Bolívia, Argentína és Chile.
Chile elnöke, Gabriel Boric, a Reuters szerint igen jelentős dologra készül: államosítaná az ország lítium készletét, pontosabban egy állami vállalaton keresztül lehetne csak az országa lítiumsójából vásárolni. Az elnök meglátása szerint a terve megvédi a biológiai sokféleséget, az őslakosok jogait és egyben elősegíti a chilei ásványkincsekből származó bevételek szélesebb körű elosztását az ország lakosai között.
Chile a világ legnagyobb lítiumkészleteinek ad otthont hatalmas északi Atacama sivatagában. A sivatag a sós síkságokról ismert, azokról a nagy sík területekről, ahonnan a víz elpárolgott és így koncentrált szilárd anyagokat hagyott maga után. A lítium így könnyedén kinyerhető a sós medencékből ezeken a sós síkságokon. A sivatag még eléri a szomszédos Bolíviát és Argentínát is, ezért ezt a területet „lítium-háromszögként” emlegetik. Feltételezések szerint a világ lítiumkészletének nagyjából a fele itt található, bár azért ez a nyersanyag meglehetősen gyakori máshol is. Jelenleg a világ legnagyobb lítiumexportáló országa Ausztrália, a második helyen Chile áll. De más országokban, köztük Kínában, Argentínában, Brazíliában, sőt az Egyesült Államokban is jelentős lítiumtartalékok és termelési kapacitások vannak.
Mostanában pedig mindenki a termelés növelésére törekszik majd a következő években, ahogyan egyre inkább felfut majd a kereslet. A világ lítiumtermelése 2022-ben 737 000 tonna volt, míg becslések szerint idén ez már 964 000 tonna lesz. Ha pedig a 2024-es évbe tekintünk, várhatóan ugyanez a szám már nagyjából 1,16 millió tonna körül alakulhat.