350 kW-os töltéssel érkezik meg az új, tisztán elektromos Mercedes CLA

0

A Mercedes-Benz még 2020-ban ismertette az „Electric First” elektromobilitási fókuszú stratégiáját, melynek hozadéka a már megismert EQS, EQS SUV, EQE és EQE SUV négyes. Azonban a csillagos márka 2025-ben számos további elektromos modellel bővíti kínálatát, melyek a második teljesen új elektromos platformra épülnek. Hogy pontosak legyünk, a Mercedes-Benz moduláris architektúrájára (MMA), melyet kompakt és közepes méretű autókhoz tervezett a vállalat.

Az MMA platform első modellje a hamarosan megjelenő tisztán elektromos Mercedes-Benz CLA, ami akár a nagysikerű Tesla Model 3-mal, BMW i4-el és a Polestar 2-vel is felveheti a harcot.

A brit Autocar lap szerint a szeptemberi müncheni autószalonon debütáló harmadik generációs Mercedes-Benz CLA-t két változatban fogják gyártani. Kezdve a tisztán elektromos változattal, amit egy mild-hibrid fog követni körülbelül hat hónappal az elektromos után.

Továbbá az Autocar szerint a hamarosan megjelenő CLA a 800 voltos architektúrának köszönhetően akár 350 kW-os töltési teljesítményt is fel tud venni. Ami a meghajtást illeti, a pletykák szerint az új elektromos CLA elsőkerék- és összkerék-hajtású változatban is kapható lesz. A kerekeket pedig már az a második generációs állandó mágneses szinkronmotorok fogják meghajtani, amelyek az eATS2.0 kódnevet viselik.

Akkumulátor fronton az elektromos CLA új LFP akkumulátorokkal lesz szerelve, melyek várhatóan sokkal hatékonyabbak lesznek, mint a vállalat jelenleg használt lítium-ion akkumulátorai.

Továbbá a jelenlegi modellnél hosszabb karosszériával (4,7 méter) fog kigurulni a megújult elektromos CLA várhatóan a kecskeméti gyárból, ami addig hatalmas fejlesztésen fog átesni.

A Mercedes már javában teszteli az új CLA-t, ugyanis az elektromos szedánt a múlt hónapban kapták először lencsevégre, mikor téli teszten nyüstölték a csillagos márka újdonságát. Sikerült úgy is képeket készítenie a szerencsés fotósnak, hogy nyitva volt a töltőfedél a kompakt elektromos autón.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!