Két és fél millió forintos elektromos autót mutatott be a kínai Geely

0

Február 6-án hivatalosan is bemutatkozott a Geely márkanév alatt a vadonatúj kétajtós, négyüléses miniatűr elektromos kisautó, ami a Panda Mini névre hallgat. A Panda Mini összesen négy felszereltségi szinttel érkezett meg, 39 900 és 53 900 jüan (2,1 – 2,8 millió forint) közötti árral a kínai piacra.

Kinézetét tekintve a Panda Mini egyértelműen a miniautók szokásos kis dobozformáját kapta, ami összességében egyszerűen felismerhető. Ugyanakkor a Panda eleje egy keskeny sávos zárt elülső rácsot kapott és a rács szélére dekorcsíkok kerültek díszítésként. A kerek fényszórócsoporttal az egész Panda Mini nagyon aranyos és imádnivaló kinézetet sugall.

Wuling Hongguang MiniEV-hez hasonlóan Panda Mini is kétajtós, négyüléses elrendezést kapott, rendkívül kisméretű kerekekkel. A hátsó rész tekintetében a Pandát viszonylag egyszerűen rajzolták meg a tervezők. A karosszéria méretét tekintve az új autó hossza 3065 mm, szélessége 1522 mm és magassága pedig 1600 mm. A tengelytáv pedig 2015 mm.

A Panda Mini belső kialakítása viszonylag egyszerű, ugyanis a kormány mögött egy 9,2 hüvelykes keskeny LCD-t, továbbá egy 8 hüvelykes infotainment rendszert helyeztek el az elektromos autóban. A Geely Car Owner alkalmazással és okos telefonunk segítségével lekérdezhetjük az elektromos Panda állapotot, távolról nyithatjuk és akár elindíthatjuk az autót. Továbbá a klímát is vezérelni tudjuk néhány kattintással.

Ami a teljesítményt illeti, a Geely Panda Mini a Geely saját EIC rendszerét alkalmazza, amely lítium-vas-foszfát akkumulátorokat biztosít kétféle kapacitással: 9,61 kWh és 17,03 kWh. Továbbá a Panda állandó mágneses szinkronmotorral van felszerelve, melynek hatásfoka akár 96,5%. Előzetes információk szerint a Panda Mini CLTC mérési ciklus szerint 120 és 200 kilométert is meg tud tenni egyetlen töltéssel. A Sport és Normál vezetési módok mellett akár 3 fokozaton állíthatjuk a fékenergia-visszanyerést.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!