2,5 milliárd dollár értékben épít akkugyárat a Samsung és a Stellantis

0

Hasonlóan minden jelentős volumennel dolgozó autógyártóhoz, a Stellantis is igyekszik minél több erőforrást bebiztosítani magának ahhoz, hogy elektromos autókat gyártson. Az elektromos autók esetében az akkumulátorok, vagy éppen az azokhoz szükséges alapanyagok biztosítása ma a legfontosabb teendő. A Stellantis ezúttal a Samsung SDI-vel kötött együttműködés révén biztosította be magát újra a fogyó akkumulátorok kielégítésére.

A fentebb említett problémára amúgy maga Carlos Tavares is rávilágított pár hete. A Stellantis első embere a Future of the Car konferencián adott hangot az aggodalmának. A Stellantis vezér szerint az elektromos mobilitásra való átállás miatt akkumulátor- és nyersanyaghiány léphet fel.

Idén februárban vált elérhetővé a Stellantis azon jelentése, ami címe szerint a 2021-es év eredményeit taglalja. Azonban a riport közepe táján (16.oldal) ott van az idei és a 2023-as tervek az érkező elektromos modellekről (BEV, PHEV). Ennek értelmében 2022-ben és 2023-ban 17 elektromos autót fognak bemutatni, melyből 13 lesz a tisztán elektromos és 4 a plug-in hibrid.

Ez még nem minden. A Dare Forward 2030 stratégiai terv részeként a Stellantis korábban bejelentette, hogy 2030-ra 5 millió járművet adna el évente globálisan. Ezzel elérve a személygépkocsik BEV-eladásainak 100%-os részesedését Európában, valamint a könnyű tehergépkocsik 50%-os arányát. A Stellantis emellett 140 GWh-val, mintegy 400 GWh-ra emelte a tervezett akkumulátorkapacitás-igényét, amelyet öt akkumulátorgyártó üzem támogat majd, más beszállítói szerződésekkel együtt. A mostani bejelentés annak a hosszútávú villamosítási stratégiának a része, mely szerint 2025-ig 35 milliárd USD-t (30 milliárd eurót) fektet be a Stellantis a villamosításba és a szoftverekbe világszerte.

Igény tehát van az akkumulátorokra a Stellantis részéről. A Samsung SDI-vel kötött mostani megállapodás az USA-ban történő gyártást alaposan meg fogja majd tudni támogatni akkucellákkal. A vonatkozó sajtóanyag is megérkezett a közös munkáról, melynek értelmében 2,5 milliárd dollár értékben épít akkucella gyárat a két vállalat az Egyesült Államokban található Indiana Államban (Kokomo).

A tervezett üzem indulása 2025-ben várható és kezdetben 23, majd kimaxolva a gyár lehetőségeit 33 GWh éves kapacitással számol a Stellantis. Továbbá a gyár indulásakor 1400 új munkahely megjelenése várható itt. Az indianai gyárban a Samsung SDI a legkorszerűbb PRiMX technológiáját alkalmazza elektromos autó akkumulátorcellák és modulok gyártására az észak-amerikai piac számára.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!