A Stellantis legutóbbi sajtónyilatkozatával elmondhatjuk, hogy a sok márkát összefogó Csoport igen komoly tervet rakott most le az asztalra, már ami az elektromos mobilitás részükről való implementálását illeti. A közleményben számos újdonság és stratégiai fontosságú lépés lett felsorolva melyeket mindjárt kifejtek, de a lényeget még az elején elmondom: A Stellantis Csoport 2025-re több, mint 30 milliárd euró elköltését tervezi, ezzel fejlesztené az alá tartozó márkák elektromos meghajtású portfólióját. A célokról Carlos Tavares beszélt a „Stellantis EV Day” nevű rendezvényen.
A Stellantisban számos amerikai márka is megtalálható, de ami pedig nekünk, európaiaknak az egyik legfontosabb: az Opel 2028-tól csak elektromos járműveket fog forgalmazni. Az mondjuk nem került kifejtésre, hogy ebben milyen mértékben lesznek jelen a tisztán elektromos meghajtású kivitelek és milyenben a „hibridség” valamely szintjén álló típusok. Az első Opel fecske, ami már az új szelek szárnyán érkezik, az elektromos Astra lesz, ami figyelembe véve a padlólemezt, amire építették, valószínűleg plug-in hibrid lesz.
2024-től minden Opel modell már elérhető lesz valamilyen elektromos meghajtással is. Külön jó hír a most még csak ötlet szinten létező Manta-e rajongóinak, hogy az évtized közepére megvehetik kedvencüket.
A FIAT sem ússza meg a belsőégésű motorok kigyomlálását, valamikor 2025 és 2030 között csak teljes mértékben elektromos meghajtású modellekkel rukkolhat elő az olasz márka.
Az Egyesült Államok tekintetében elmondhatjuk, hogy a Dodge 2024-ben rukkol elő az első tisztán elektromos modelljével és jön a RAM-ból is egy e-verzió. A Jeep pedig megmarad a plug-in hibrid SUV-k márkájának.
A Stellantis céljai szerint 2030-ra Európában 70, Amerikában 40 százalékban már „alacsony emissziójú” járművek teszik ki a Csoport eladásait, a fentebb tárgyalt 30 milliárd is ezen cél elérését szolgálja majd és a Csoport 14 márkája között oszlik majd meg. Ezek kínálatát 98 százalékos arányban fogják feltölteni elektromos meghajtású modellekkel.
Tavares szerint a cél az, hogy a kisebb járművek is elmenjenek minimum 500 km-t, de a közép-és felső kategóriás autóknál a 800 km az elvárt hatótáv tisztán elektromos módban. A vezérigazgató számításai szerint céljaik eléréséhez 2030-ban már évi 260 GWh kapacitásra lesz szükségük. Ezt 5 saját giga akkugyár létesítésével és számos külsős megrendelés útján kívánják fedezni.
Az akkuk mellett saját e-autós padlólemez családdal készül a Stellantis: STLA Small (37-82 kWh között változhat), STLA Medium (87-104 kWh között változhat), STLA Large (101-118 kWh között változhat) és STLA Frame (159-200 kWh között változhat) néven.