Megkezdődött az akkuszállítás az európai gigagyárból

0

A svéd Northvolt eddigi működése egyik legfontosabb mérföldkövéhez érkezett el azzal, hogy sok évnyi tervezés, befektetői pénzek begyűjtése és építkezések után megkezdődött az akkuszállítás.

Természetesen nem most indult a Northvolt üzemében a gyártás. Az első, még inkább előszériás-daraboknak tekinthető cellák 2021 december 28-án jöttek le a Northvolt Ett (Skellefteå, Svédország) melletti gyárának szalagjairól. Azóta persze eltelt pár hónap és sikerült az összes finomhangolást és beállítást megcsinálni annak érdekében, hogy olyan cellák készülhessenek itt, melyek készek a kereskedelmi partnerek részére történő kiszállításra.

Azt nem tudni, hogy ki az a szerencsés partner, akihez most az első raklapok megérkeznek. Az viszont biztos, hogy a Northvolt Ett ilyen szintre jutását számos nagy név, köztük a Volkswagen, a BMW, vagy éppen a Volvo is nagyon várta. A német Volkswagen ráadásul nem csak egyszeri megrendelőként van jelen a Northvolt életében is, hanem részvényesként. Ezekből 20 százaléknyi van a VW kezében.

Ett-ben jelenleg évi 60 GWh legyártása van becélozva, ami már többször megemelt kvóta eredménye, így a kezdeti 3000 fő helyett már 4000 embernek tud munkát adni a gyár. Jelenleg az alábbi három Northvolt üzem van, vagy éppen fog majd megépülni Európában:

  • Svédország, Skellefteå: Northvolt Ett Gigafactory – éves tervezett gyártói kapacitás: 60 GWh
  • Svédország, Göteborg: Northvolt-Volvo vegyesvállalat – éves tervezett gyártói kapacitás: 50 GWh, indulás 2025-ben.
  • Németország, Heide: tervezett indulás 2025-ben, éves tervezett gyártói kapacitás: 50 GWh.

Ez a három üzem felel majd a cellák gyártásáért, de a Northvolt nem állt meg itt és az elmúlt pár évben további üzemeket is betervezett magának, melyek közül van már működő is:

  • Norvégia, Friedrikstad: Hydrovolt akkumulátor újrahasznosító üzem: éves befogadóképesség 12 000 tonna, ami 25 000 e-autóhoz elegendő mennyiség.
  • Svédország Skellefteå: Revolt Ett újrahasznosító üzem. Jelenleg építés alatt áll, tervezett indulás 2023-ban.
  • Svédország, Västerås: Kutatás és Fejlesztés.
  • Lengyelország, Jeden: energiatároló rendszerek építése. Jelen fázisban 5GWh éves kapacitással, amit 2023-tól 12 GWh.
Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!