Több mint 40 ezer kérelem érkezett a lakossági napelempályázatra

0

Mindenkinek jut támogatás a lakossági napelempályázat keretéből, aki megfelel a jogosultsági feltételeknek – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Steiner Attila közölte, hogy a kiírást példátlan érdeklődés kísérte, több mint 40 ezer kérelem érkezett. A pályázati folyamat a hiánypótlásoknál tart, de akiknél erre nincs szükség, akár már meg is kaphatták a jogosultságról szóló értesítést. Az elbírálások végeztével kiderül, mennyi marad a 203 milliárd forintos keretösszegből, és annak a maradékára is lehet majd jelentkezni – tette hozzá.

Az államtitkár szerint a kiírás nem csak energetikai szempontból fontos, de rezsicsökkentési eszköznek is tekinthető, hiszen a háztartások a saját áramtermelésükkel csökkenthetik a kiadásaikat. A napelemek az ellátás biztonságához szintén hozzájárulnak, ezért épp olyan fontosak, mint a paksi erőmű, vagy az orosz gázimport, amelynek megszüntetésével a négyszeresére emelkednének az energiaárak. A kormány ezért a baloldallal szemben azt az álláspontot képviseli a nemzetközi fórumokon, hogy a Moszkva elleni szankciókat nem szabad kiterjeszteni a gázvásárlásra, a háború árát nem a magyar embereknek kell megfizetniük – fogalmazott. 

A tavaly decemberben megnyílt lakossági napelemes pályázat Magyarország eddigi legnagyobb klímavédelmi kiírása – hangsúlyozta az államtitkár. A támogatási keretből tetőszerkezetre helyezett, saját fogyasztás fedezését célzó napelemes rendszer létesítésére 2,9 millió forintot, fűtéskorszerűsítéssel, villamosenergia-tárolóval, ablakcserével kombinált napelemes rendszer létesítésére 11,3 millió forintot lehetett igényelni. 

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!