Új elektromos kombi érkezik Európába

0

Az MG Motor bejelentette, hogy márciusban piacra dobja MG5 Electric kombiját Európában. 

A kombi forma Európában a legnépszerűbb, de sok más országban is létezik és keresett kivitel. Ennek megfelelően egy elektromos meghajtású kombira már sokan várnak a kontinensünkön. Az igényeket eddig úgy tűnik, hogy két modell fogja kezdetben kielégíteni. Az egyik a Volkswagen Aero B-je, ami gyakorlatilag egy Passat kombi, csak MEB padlólemezes, tisztán elektromos autóként tálalva. A másik pedig a már kínai kézben lévő egykori angol márka, az MG és annak elektromos kombija, az MG5.

A kínai SAIC tulajdonában lévő MG ügyesen kezdte el meglovagolni az elektromos meghajtásban rejlő lehetőségeket, aminek első példája a belsőégésű ZS nevű SUV modelljük elektromos meghajtású változata volt. Ez annyira sikeres lett, hogy már facelift is érkezett belőle.

A következő nagy dobásuk pedig a már sokat emlegetett elektromos meghajtású kombi, az MG5. A ZS-vel ellentétben ezt már a kezdetek óta úgy tervezik bevezetni, hogy ne csak a szigetország lakóinak legyen lehetőségük azt megvenni, hanem a kontinentális Európának is jusson belőle. Erről már tavaly beszélt az MG, ahogyan az idei premierről is.

Tartotta is a szavát a márka, hiszen a napokban megérkezett a sajtónyilatkozat arról, hogy Európába érkezik az MG5. Az autó gyakorlatilag egy SAIC Roewe Ei5, ami Kínában 2018 óta kapható. De nyilván kapott a típus némi fejlesztést, hogy megfeleljen az itteni műszaki és biztonsági elvárásoknak. A világ első, európai piacra szánt teljesen elektromos kombija (Zeekr egyelőre csak Kínában termel) idén márciusban érkezik meg az európai MG márkaboltokba. A teljesen felszerelt, praktikus családi autó két felszereltségi szinten (Comfort, Luxury), két akkumulátorváltozatban és négy karosszériaszínben (Dover White, Pebble Black, Diamond Red and Medal Silver) választható.

A C-szegmensben induló MG5 4600 mm hosszú, 1818 mm széles és 1543 mm magas. 479 literes csomagtartóval, ami 1367 literre bővíthető a hátsó ülések (60/40) ledöntésével. A praktikus tárolórekeszekből sincs hiány, ezekből 27 várja a típus vásárlóit. Az MG5-re akár vonóhorog is felszerelhető és akár 500 kg tömeget lehet vele vontatni és még a tetőre is pakolhatunk 75 kg tömeget.

A piaci bevezetéstől kezdve az MG5 Electric 61,1 kWh-s akkumulátorral (Long Range) és 400 km-es hatótávval (WLTP) lesz kapható. Az első kerekeket egy villanymotor hajtja, amely 115 kW (156 LE) teljesítményt és 280 Nm nyomatékot produkál. A Standard Range változat 50,3 kWh-s akkumulátorral és 320 km-es hatótávval (WLTP) később érkezik. Ebben az esetben a villanymotor 130 kW teljesítményt (177 LE) és 280 Nm-t ad le.

Mindkét akkumulátorváltozat lenyűgöző teljesítményt kínál, például 8,3 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/h-ra, végsebesség pedig 185 km/h. Ezenkívül a Standard és Long Range változatok 3 fázisú töltési lehetőséget kínálnak nyilvános töltőponton (AC) 11 kW-ig. Az egyenáramú gyorstöltés esetében (DC) 87 kW a töltési teljesítmény, így az akkumulátor körülbelül 40 perc alatt 80%-ra tölthető fel.

Ezen kívül a Comfort szinten is olyan finomságok várják az MG5 vásárlóit, mint LED-es fényszórók, 7 colos kijelző a műszerfalon, bőr multikormány, kulcs nélküli bejutás, 16 colos alufelnik. A Luxury felszereltségben ezeken felül 360 fokos kamerarendszer, elektromosan állítható ülések és 17 colos kerekek szerepelnek, mint főbb tételek.

Az új MG5 Electric alapfelszereltségként az MG iSMART Lite rendszerrel is fel van szerelve. Ez az újonnan kifejlesztett, 10,25 hüvelykes érintő-képernyővel ellátott csatlakozási rendszer számos funkciót kínál, beleértve a navigációt, az Apple CarPlay-t, az Android Auto-t, a Bluetooth-ot, a négy USB-portot, a DAB+-t és az okostelefon-alkalmazáson keresztüli csatlakozást, amellyel különféle funkciók távolról vezérelhetők.

Németországban, mindenféle támogatás nélkül 35 490 és 38 490 közötti áron debütált az MG elektromos kombija, az MG5.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!