Megérkeztek az első fotók az elektromos Subaru Solterra autóról

0

Egyre több gyártó beígérte egy, vagy több elektromos újdonságát 2022-re. Köztük van a Subaru is, akik eddig nem igazán törték magukat, hogy létező és működő tisztán elektromos modellt tudjanak felmutatni. A hangzatos „mi is átállunk csak elektromos autókra” persze már tavaly év elején megtörtént. Ám első ilyen autójukat csak 2022-re ígérték, ez lesz a Subaru Solterra.

2020 áprilisában a Subaru belengetett egy prototípust, Evoltis néven. Majd közel egy év hallgatás után újabb infók érkeztek az első Subaru elektromos autóról, immár sajtónyilatkozat formájában. Eszerint első tisztán elektromos járművük SOLTERRA néven jelenik meg, 2022-ben. A név a Nap (Sol) és a Föld (Terra) latin szavak összeillesztéséből jött ki, tükrözve a környezetvédelem fókuszba helyezését. Méretben a C-szegmens van meghatározva és a fentebb tárgyalt Toyota-Subaru együttműködésben kifejlesztett padlólemezt használják a SOLTERRA esetében, melynek neve e-Subaru Global Platform.

Képeket, vagy további infókat akkor nem nagyon adott a gyártó, ám most újabb infómorzsák és néhány kép landolt a neten az autóról, magától a Subarutól.

A következő generációs Subaru SUV-nk neve Solterra. A 2023-as Subaru Solterra, amelyet a latin „Nap” és „Föld” szavak kombinálásával neveztek el, az e-Subaru Global Platformra épül, amely egy teljesen egészében elektromos járművekhez megalkotott architektúra. A Solterra EV a Subaru márka megbízhatóságát, a legmodernebb biztonsági technológiát és a legendás összkerékhajtást hozza a környezetbarát, teljesen elektromos SUV mellé. A Subaru Solterra elektromos SUV-t a tervek szerint 2022-ben értékesítjük először.

A fenti képek megítélése minden olvasónak a maga feladata, de véleményem szerint a Subaru tisztességesen meg fogja oldani a feladatot. Hírnevükből adódóan nem is tehetnek mást.

„Technológiailag a legfejlettebb Subarunk. A Solterra csendes, tágas és kényelmes, az utastér pedig minden szükséges technológiával felszerelt, amire szükség van egy modern SUV birtoklásához.”

Összességében elmondhatjuk, hogy a Subaru most sem mondott el sok mindent, a képeken kívül nagyjából a már elhangzott dolgokat ismétlik most meg, kiegészítve némi PR tartalommal. Konkrétumokat továbbra sem tudni, remélhetőleg ezekre is fény derül hamarosan.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!