Nem lennék a Tesla Semi helyében, több okból sem. Egyrészt többszöri halasztás után továbbra sem születhettem volna meg, másrészt egy teljes iparág lesné minden mozdulatom, hogy teljesíteni tudom-e vajon azokat az elvárásokat, amiket támasztanak felém: vagyis a teljes mostani áruforgalmi rendszert felforgatni, ami jelenleg gázolajon alapul.

Bizony az akkumulátor-alapú tisztán elektromos kamionok létjogosultságában most senki nem hisz igazán. Az általános vélekedés az, hogy a túl sok magával hurcolt akkumulátor miatt egy ilyen kamion nem terhelhető meg úgy, mint egy hagyományos belsőégésű kivitel, nem beszélve további sok más tényezőről. Még az olyan nagyágyúnak mondott arcok is a Semi kamion ellen vannak, mint Bill Gates.

Az akkumulátorok körüli mizériát elsősorban a Tesla új, 4680-as akkucellája lesz hivatott megoldani, melynek igazán tömeges gyártása csak jövőre várható. Viszont a napokban befutott egy hír, hogy több külsős gyártó is sikeres próbadarabokat tudott elállítani, ami a tömegtermelés eljövetelét vetíti előre, akár még idén, hiszen még csak az év közepénél járunk. Február közepén Elon Musk is elejtett néhány morzsát a Semi akkupakkjának kapacitásáról. Egy szórakoztató műsor vendégeként elárulta, hogy a Tesla Semi akkumulátora 500 kWh körül várható. Ami 100 kWh-val múlja alul az eredeti becsléseket. Valószínűleg Musk a teherautó kisebb, 480 km-es hatótávolságú változatról beszélt, mivel azt mondta, hogy a nagyobb hatótávú változat csak később fog érkezni.

Márciusban a Pepsi közölte, hogy ők bizony az év végén már megkapják az első 15 Semi kamiont abból a 100-ból, amit a kamion bemutatásakor rendeltek meg.

Most pedig a tűzhöz közeli informátorokra alapozva jelent meg a hír, hogy a Semi gyártásának előkészítése már az utolsó fázisban van. Az infó konkrétan az összeszerelő sorról szól, amin az utolsó simításokat végzik, mielőtt az első darabok elkészülnének. A gyártósor a a nevadai Gigafactory 1 (Fremont) mellett épült fel egy külön épületben. Szóval elmondható, hogy gyakorlatilag csak az utolsó lépés van hátra a termelés beindításáig.

A Semi program beindítását jelzi előre az a tény is, hogy a Tesla már május óta keres technikusokat elektromos kamionok mobil-karbantartására a LinkedIn-en.

Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!