Sokszor említettük, hogy az elektromos meghajtás nem csak a személyautók terén lehet sikeres. Számos más felhasználási mód is kamatoztathatná a technológia előnyeit, leginkább a környezetvédelemre helyezve a hangsúlyt. A vízi közlekedés is ezen kategóriába tartozik és bár az akkumulátor-alapú energiatárolás most még behatárolja a lehetőségeket, azért van belőlük így is szép számmal. Az egyik ilyen volt pár hónapja a világ jelenlegi legnagyobb elektromos kompja (Bastø Electric) Norvégiában, vagy éppen az önvezető konténerhajó (Yara Birkeland), szintén Norvégiából.

Most pedig egy újabb vízi járművön bizonyíthat az elektromos technika, mégpedig egy vontatóhajón. A jármű gyártója az amerikai Crowley Maritime Corp. és a napokban mutatkozott be San Diego kikötőjében a 100 százalékban elektromos vontatóhajójuk, az eWolf.

Az Egyesült Államok vizein ez lehet az első tisztán elektromos vontatóhajó, még annak ellenére is, hogy csak 2023-ben kezdik gyártani és kiszállítani. A nagy durranás a benne található akkupakk kapacitása, ami 6,2 MWh. A bevezetőben említett norvég kompban található akkupakknál is izmosabb, hiszen abban „csak” egy 4,3 MWh-s egység teljesít szolgálatot.

További infó a vontatóhajóval kapcsolatban, hogy két darab, egyenként 2100 kW csúcsteljesítményű, 300 kW állandó teljesítményű elektromos motor mozgatja az eWolfot (és vontatmányát). Az elektronika és meglepő módon az önvezető funkciók (ABB Marine Pilot Vision) és a manőverezést segítő rendszer (ABB Marine Pilot Control) beszállítója az ABB.

A cég vezérigazgatója Tom Crowley, aki így nyilatkozott a hajóról:

„Az eWolf mindazt együttesen képviseli, amit a Crowley cég magáénak is vall: innováció, fenntarthatóság és teljesítmény. Ezen úttörő vontatóhajóval cégünk továbbra is vezető szerepet tölthet be a tengerészeti iparban, miközben ügyfeleinknek bizonyíthatjuk, hogy az innovatív és a fenntartható technológiák jól megférnek egymás mellett.”

A cég szerint környezetvédelmi szempontból az alábbi értékek hozhatók egy eWolf vontatóhajó alkalmazásával, 10 éves távlatban:

  • 178 tonna nitrogén oxid (NOx) kibocsátásának elkerülése.
  • 2,5 tonna dízel-részecske kibocsátásának elkerülése.
  • 3100 tonna szén-dioxid kibocsátásának elkerülése.
  • 113 562 liter (30 000 gallon) gázolaj felhasználásának elkerülése.

Az eWolf 2023-as startjára már most olyan szervezetek jelentkeztek be, mint:

  • San Diego County Air Pollution Control District
  • California Air Resources Board
  • Port of San Diego
  • US Environmental Protection Agency
  • US Maritime Administration.
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!