2026-tól megszűnik a belsőégésű motor az Audinál

0

A német Volkswagen Csoport eléggé belehúzott az elektromos autók fejlesztésébe és gyártásába az utóbbi 1-2 évben, ami szinte felfoghatatlanul rövid idő ahhoz képest, hogy hogyan állnak a dolgok manapság. Bár a pontos megnevezés a rohanás lenne, hiszen már nem csak arról beszélhetünk, hogy az elektromos autók jelen vannak a márka portfóliójában, hanem hogy pár év és kiszorítják teljesen a belsőégésű kiviteleket.

A Csoporton belül a Volkswagen után az Audi a másik nagy márka, ahol nem aprózzák el az átállást. Ennek kézzelfogható jele már márciusban volt, akkor az Audi igazgatója, Markus Duesmann arról beszélt a német Frankfurter Allgemeine Zeitung magazinnak adott interjúja során, hogy az Audi mostani belsőégésű motorgenerációja az utolsó, nem fejlesztik tovább a technológiát.

A beszélgetés során többször hivatkozott arra, hogy a döntés hátterében az Euro7 szabályozás áll, ami egyszerűen kivitelezhetetlen fejlesztések elé állítja a belsőégésű motorokat. Ugyanakkor a 48V-os mild hibrid és plug-in hibrid rendszerekben még tovább él pár évig a most futó motorgeneráció, de várhatóan a tisztán benzines, vagy dízeles autók pár éven belül eltűnnek az Audi kínálatából is. Az átállásra vagy az ütemezésre nem tért ki Duesmann, de azt elárulta, hogy Európán kívül is van autópiac, így a jelenlegi motorgenerációt még egy ideig el tudják adni más piacokon is, ahol az elektromos mobilitás, vagy éppen a környezetvédelmi szabályozások nem járnak az európai szinten. Ezen piacokra is csak a mostani generációval készülnek, a fejlesztések ezen a területen teljesen leállnak.

Nos, a fentebb említett ütemezés újra szóba került és ismét Duesmann beszélt róla, ezúttal a német Sueddeutsche Zeitung interjújában. Ebben már konkrét intézkedés és dátum is meghatározásra került: 2026-tól az Audi nem árusít majd belsőégésű motorral szerelt személyautókat. A beszélgetés során arra nem derült fény, hogy az Audi kínálatában ezen dátum után is megmaradnak a hibridek, vagy azoknak is menniük kell?

Az Audi kínálatában már most is megtalálhatók a tisztán elektromos meghajtású kivitelek, kezdve az e-tron SUV-vel (ami pár év múlva Q8 e-tron lehet), de olyan nevek is elérhető távolságra vannak, mint a Q4 e-tron, A6 e-tron.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!