Még idén 15 Tesla Semi kamionnal erősítene a Pepsi

0

A Tesla Semi kamion életútja nem most indult, de még mindig nem jutott el oda, hogy az utakon bizonyítsa rátermettségét. Ellenzői bizony vannak szép számmal, köztük Bill Gates is, aki szerint az akkumulátor-alapú elektromos szállítmányozás jövője nem tud működőképes lenni. Személy szerint ezért is várom a Semi érkezését, hogy egy újabb „nem működhet” tézis dőljön meg.

2017 novemberében indult a Tesla kamion pályafutása, akkor mindenki azt láthatta, hogy felforgatta az addigi teóriákat a közúti szállítmányozással kapcsolatban. Az egyik első nagy megrendelő között volt még ugyanabban az évben a PepsiCo vállalat, konkrétan 100 darab Semi kamionra adtak le rendelést, amit Mike O‘Connell vezérigazgató meg is erősített a Reuters magazinnak.

Ennek a flottának érkezhet meg az első 15 darabja még az idén, legalábbis a PepsiCo a nyilatkozata alapján nagyon ebben bízik. Észak-Amerikai flottájukban idén rengeteg alternatív hajtású jármű fog megjelenni, legyen szó akár elektromos vagy gáz-alapú hajtásról. A közlemény megnevez 15 elektromos nyergesvontatót, ami a 2017-es rendelést figyelembe véve csak Tesla Semi kamion lehet. A közlemény kitér arra is, hogy már megkezdődött az ezen járművek kiszolgálására szolgáló infrastruktúra (pl.: töltők, napelemrendszerek) kiépítése is. A Pepsi úgy számol, hogy 2021 végére megérkezik ez a 15 kamion, így valamit tudhatnak, ami még nem nyilvános.

A Semi kamion gyártását többször el kellett halasztani, 2019-ben már látszott, hogy a Tesla nem tudja tartani az eredetileg 2019-re beígért gyártási startot, így abban az évben történt meg az első halasztás, 2020-ra.

Sajnos tavaly is elnapolták a dolgot, akkor már 2021 lett az új céldátum és azt is tudjuk, hogy a Semi akkupakkja 500 kWh körül alakulhat, ami 100 kWh-val múlja alul az eredeti becsléseket. Valószínűleg Musk a teherautó kisebb, 480 km-es hatótávolságú változatról beszélt, mivel azt mondta, hogy a nagyobb hatótávú változat csak később fog érkezni.

A Tesla szerint már 2021-ben megkezdődhet a Semi kiszállítása, Elon Musk azonban hangsúlyozta, hogy a mennyiség nagyban függ a 4680-as cellák gyártási volumenétől. Ugyanis nagy mennyiségre van szükség ezekből a cellákból, ám ez egyelőre még nem áll a rendelkezésükre.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!