Megháromszorozta e-autós eladásait 2020-ban a Volkswagen

0

A tavalyi év során szinte megszámlálhatatlanul sokszor mondtuk el, hogy az elektromos meghajtás terjedése feltartóztathatatlan. Egyrészt az embereknek elegük van a köze 100 éve velünk élő, fosszilis energiákból táplálkozó autókból, másrészt a szigorodó környezetvédelmi normák miatt a lokálisan emissziómentes mobilitás irányába kell előre menni.

Az irányt pedig elsők között, viszonylag még időben a Volkswagen látta meg a hagyományosnak mondható gyártók közül és talán mondhatjuk, hogy az elmúlt években is már számtalan fejlesztést és ebből táplálkozó tapasztalatot szereztek a Volkswagen mérnökei. Elég csak az Audi e-tron életére kitérni, de az e-Golf és e-Up! Modellek fejlesztése is sokat segített.

A bevezetőben ecsetelt változások megtestesítője pedig az ID. termékcsalád és a MEB padlólemez, amire ezen modellek épülnek majd. Az első fecske ebből a családból pedig már Magyarországon is jelen van, ez pedig az ID.3. A típus feladata nem kevesebb, mint hogy Bogárhoz és a Golfhoz mérhető iparági hatást érjen el az elektromos mobilitás tekintetében. Ehhez pedig jó árazás és megfelelő hatékonyságú energiafelhasználás szükséges. Az ID.3 megtervezésével és 2020-as piaci bevezetésével ténylegesen rálépett a Volkswagen az elektromos mobilitás felé vezető úton. Az Audi e-tron 2020-as sikerei után nézzük meg együtt, a Volkswagen számai miként alakultak tavaly?

Mielőtt a következő mondatommal lelőném a poént, azt el kell mondanom, hogy a globálisan vett autóértékesítések 2020-ban 15 százalékos zuhanásban voltak 2019-hez képest. Ez természetesen érintette a Volkswagent is, ám az elektromos autók eladásai (BEV, PHEV) brillíroztak. A német autógyártó egy év alatt közel háromszor annyi e-autót adott el, mint 2019-ben. Összességében 212 000 e-autót gyártottak és adtak el, 2019-ben ez a szám csupán csak 82 170 darab volt.

A tavaly összes eladott Volkswagen modellek eladásainak már a 2,5 százalékát adták a tisztán elektromos meghajtású típusok, míg a plug-in hibridek 1,4 százalékot tettek ki. Az összes elektromos autó tehát már 4 százalékát tette ki a teljes eladási számnak tavaly. Meghajtás szerint az alábbiak a pontos számok:

Tisztán elektromos modell: 134 000 (197 százalékos növekedés 2019-hez képest)

Plug-in Hibrid modellek: 78 000 (111 százalékos növekedés 2019-hez képest)

A legjobban fogyó tisztán elektromos VW típus még csak rövid ideje létező ID.3 volt (68 800 db), míg a második helyen az e-Golf áll (41 300). A harmadik a Passat GTE plug-in hibrid volt, 24 000 eladott darabbal.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!