VW CEO – Az Apple jelentős versenyt hozhat az elektromos autók piacán

0

„A világ legértékesebb vállalata egy mobilitási társaság lesz” – mondta Diess.

Az évek során már többször is felmerült, hogy az Apple saját autót gyártana. Azonban teljes mértékben sosem lehet biztosra venni azt, hogy valóban meglépik-e. Mivel a cég mindvégig a legnagyobb titokban a „Project Titan” néven dolgozott az ügyön. De most úgy tűnik, hogy 2021-ben vagy 2024-ben valóban érkezni fog egy tisztán elektromos Apple autó.

A Volkswagen-csoport vezérigazgatója, Herbert Diess úgy vélekedik, hogy ha az Apple piacra dobna egy elektromos autót az nagy kihívást jelentene az autógyártóknak. Szerinte az Apple nagyobb kihívást jelentene, mint a Toyotához hasonló hagyományos autógyártók. Diess rámutat az Apple értékére, a technológiájára mellyel bír és az erőforrásokra való korlátlan hozzáférésére is, ez csupán néhány érv az Apple sikere mellett.

Diess egy LinkedIn bejegyzésben írt az Apple Car-ról:

„Várjuk az új versenytársakat, akik minden bizonnyal felgyorsítják majd a változásokat az iparágon belül és új készségeket hoznak be. A hihetetlen értéke és az erőforrásokhoz való gyakorlatilag korlátlan hozzáférés tiszteletet ébreszt bennünk.”  

Egyébként Herbert Diess azon kevés autóipari vezetők egyike, akik bíztak a Teslában és Elon Muskban. Nagyon támogatja az elektromos autókat és az önvezető technológiát is. Diess felismerte a változás, az alkalmazkodás és a továbblépés fontosságát. És tudja azt is, hogy más autógyártók húzzák a szájukat, ha elektromosításról van szó főleg, ha a tisztán elektromos autókról.

Annak ellenére, hogy sok autógyártó van a világon az igazi verseny a Tesla és a Volkswagen között lesz. Hacsak nem kerül forgalomba az Apple elektromos autója.

A Volkswagen-csoport a Porsche Taycan és az olyan új járművek, mint az ID.3 és az ID.4 piacra dobásával bizonyította az elkötelezettségét az elektromos autók iránt. A verseny azonban még csak most kezdődött. A Volkswagen-csoport pedig egy hatalmas márka gyűjtemény, ami az elektromos autók hadát fogja a piacra zúdítani.

A Tesla pedig a Berlin melletti gyárával, a Volkswagen hazájában való megjelenéssel fokozza tovább a versenyt. Pontosan még nem tudjuk mivel is áll elő az Apple, azonban már így érdemes őt is beleszámolni a képletbe.

„Korábban már mondtam: a világ legértékesebb vállalata egy mobilitással foglalkozó cég lesz. Lehet hogy a Tesla, lehet az Apple de lehet, hogy a Volkswagen.”