A Geely is bemutatta a saját e-autós padlólemezét

0

Úgy tűnik, hamarosan tényleg eljön az új alapokra helyezkedő elektromos mobilitás. A 2010-es évek eleje óta létező, újkorinak mondható elektromos autók szinte mindegyikét egy már meglévő, belső égésű autóhoz készített padlólemezre építették meg, mint amilyen az e-Golf, vagy éppen az e-Up! Is. Természetesen ebben az esetben is van kivétel, mint például a Nissan LEAF, vagy éppen a Tesla.

Azonban az elektromos meghajtás alapjaiban különbözik a belsőégésű motorral szerelt autóktól, így szükséges volt egy teljesen új platform létrehozása a feladatra. Az utastér jobb kihasználhatóságától kezdve a könnyen variálható méreten keresztül az optimális költséggel gyárthatóságig bezárólag számtalan előnye van egy ilyen saját padlólemeznek és ezt már egyre több autógyártó látja be. Ezek közül amelyik egy kicsit is komolyan veszi az elektromos mobilitást, tett le ilyen padlólemezt az asztalra. Mivel a Geely az egyik legnagyobb autóipari konszern Kínában, ők sem maradhattak tétlenek. Főleg, hogy olyan márkákat birtokolnak részben, vagy egészben, mint például a Volvo, Polestar, Lotus, London Electric Vehicle Company (LEVC), SMART, Lynk & Co.

Utóbbi márka igencsak érdekes az e-autós világban, hiszen egyrészt megkezdték a mozgolódást Európa felé, másrészt egy igen ígéretes elektromos autó prototípusával rukkoltak elő, ez a Zero Concept. Az autó gyártása 2021 közepén indul Kínában.

Ezt az autót már bejelentésekor is egy új padlólemezzel reklámozták, ám a nevén kívül akkor semmit nem tudtunk, de a Geely most részletesebben mesélt az új SEA (Sustainable Experience Architecture) padlólemezről!

  • Rendkívüli mértékben variálható, az A méretosztálytól egészen az E szegmensig skálázható, de akár kis méretű furgonok alá is alkalmas lehet.
  • Első, hátsó, vagy négykerék-meghajtással szerelhető
  • 1,2, vagy akár 3 elektromos motor fogadására is alkalmas, igény szerint range extender is beépíthető.
  • OTA frissítési lehetőség
  • 5 csillagos törésteszt
  • Nagy volumenű gyárthatóság

A Geely a tervei szerint 9 autómárkája esetében mielőbb be akarja vezetni az új padlólemezt, melynek tervei és leírásai szabadon elérhetők lesznek. Így a SEA-t évi sok százezer elektromos autó alapjául szánják Kínában, akár a Geely márkákon túl is.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!