28 198 km 65 nap alatt Németországon át egy ID.3-mal

0

Azt hiszem egyre inkább elmondható az, hogy egy elektromos autóval sem nagyobb nyűg megtenni hosszabb utakat, mint egy belsőégésű kivitellel. Természetesen, aki most is 1200 km-t vezet le egyhuzamban 24 óra alatt, még nem ajánlható a technológia. Ellenben azoknak, akik szívesen megállnak nyújtózni egyet 2-300 kilométerenként, már teljesen élhető alternatíva egy tisztán elektromos autó, hiszen amíg a sofőr felfrissül, addig ma már az autó is tud értelmezhető energiamennyiséget magába szippantani.

Ennek prezentálására fogott össze Németországban Rainer Zietlow és Dominic Brüner. Tervük az volt, hogy fognak egy ID.3 Pro S-t (77 kWh akkukapacitás, 549 WLTP hatótáv) és keresztül-kasul beutazzák Németországot és közben mindenféle töltőt kipróbálnak. Kalandjaikat egy dedikált weboldalon lehet megtekinteni, sok hangulatos fotóval. A két sofőr tehát kapott egy elő-szériás Pro S-t és két hónap alatt (65 nap egészen pontosan) megtettek 28 198 km-t. A Volkswagen célja a támogatással vélhetően a típus tesztelése volt hosszútávon és különböző töltőinfrastruktúrák használatával. A képek között különböző villámtöltőn látható az ID.3 (69 töltőponton jártak a két hónap alatt), leginkább a minimum 100 kW-os teljesítményűeket keresték az urak. Ez persze érthető, hiszen a Pro S kivitel maximális DC töltőkapacitása is 125 kW.

Mint a bevezetőben is említettem, a teszt fő célja annak prezentálása volt, hogy az elektromos mobilitás ma már egy élhető realitás Németországban, bár a 77 kWh-s akkupakk jelenléte is egy igen erős „hatótávpara-ellenszer”. A töltőállomásokon a két sofőr mindenhol tudta használni az VW We Charge kártyát, ami egyfajta roaming lehetőség a különböző szolgáltatók között. Segítségével nem kell bajlódni a sok applikációval és regisztrációval, a háttérben minden lezajlik a VW és a szolgáltatók között, a sofőrnek csak fizetni kell. Ez a tesztút világrekorder is lett: ez volt a leghosszabb olyan, elektromos autóval és egyhuzamban megtett út, ami országon belüli.

Az ID.3 végleges vezérlő szoftvere épp most lett kész, vélhetően ezt is tesztelték az autóban. Az ID.3 a teszt során átlagosan 19 kWh/100 km átlagfogyasztást produkált és a leghosszabb táv, amit megtett egyetlen töltéssel megtett az autó, az 420 km volt. Az ID.3 Pro S rendelhetősége 2021 tavaszától lesz elérhető Európában.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!