Az Opelt meglepte, hogy elfogyott az összes elektromos Mokka

0

Az Opel Mokka-e egy újabb olyan elektromos modell, amiből a megjelenése előtt előre eladták az összeset

Már megint megtörtént: egy elektromos autóból még a megjelenése előtt, előre eladták az összes modellt ráadásul úgy, hogy a jelenleg szóban forgó jármű jövő márciusig nem fog megjelenni még az utakon. A német autógyártó elmondása szerint „meglepődött” a nagy érdeklődésen. Mi csak azt nem értjük, hogy végre mikor fogják az elektromos modellek gyártásával foglalkozó autógyártók megérteni, hogy mégis mennyire népszerűek ezek a modellek.

Ez persze nem az első ilyen eset volt. Előfordult ez már a Ford-dal, a Porsche-vel és a Volkswagennel is, hogy még a megjelenés előtt kifogyjanak az elektromos modellekből.

De mit is tud ez a Mokka-e amitől ekkora népszerűségnek örvend?

Egy következő generációs akkumulátortechnika segítségével, egyetlen töltéssel akár 322km-es WLTP szerinti hatótáv is elérhető az új modellel. 100 kW-os egyenáramú villámtöltőnél 0-ról 80 százalékra mindösszesen 30 perc alatt lehet feltölteni. A vezető kénye-kedve szerint válthat Normál, Eco és Sport módok között. A csúcssebességet elektronikusan határolták 150 km/órára, ezzel is kímélve az akkumulátort.

Ha mégis ekkora az érdeklődés és a kereslet az elektromos meghajtású járművek felé, akkor mégis miért nem gyártanak többet belőlük?

Számos esetben a probléma az akkumulátorokról kötött szerződésekben rejlik. Sok autógyártó évekre előre leköt egy bizonyos számú akkumulátort, ami aztán lehet, hogy a jövőben mégsem lesz elég, és kialakul egy olyan patthelyzet, mint a mostani is, hogy túl nagy az érdeklődés és még a modell megjelenése előtt elkel az összes modell.

Itt jön be a képbe például a Tesla ötlete, ezt a problémát kiküszöbölve elkezdték kialakítani a saját rendszerüket akkumulátorok gyártására, így elkerülve azt a helyzetet a jövőben, hogy nincs elég akkumulátoruk.

Mi csak remélni tudjuk, hogy a nagy autógyártók időben kapcsolnak és illeszkednek a kereslethez. Az tagadhatatlan, hogy egyre népszerűbbek az elektromos meghajtású autók, ezt bizonyítják az egyre impozánsabb eladási számok is.

Hartyanszky Istvan
Hartyánszky István vagyok, egyetemista. Évek óta elektromos autózás rajnongó, és már lassan egy éve foglalkozom az e-cars.hu-n cikkek írásával.